2024. március 29., péntek

Megemlékezés és koszorúzás Szilágyin és Doroszlón

A nemzeti ünnep alkalmából a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület szombaton tartott ünnepi megemlékezést gyerekek, fiatalok és felnőttek közreműködésével.

Volt szavalat, zene, néptánc és népdal. Az ünnepi műsort az egyesület évi közgyűlése követte. A tagság értesült a szakcsoportok (színjátszó, irodalmi csoport, Búzavirág menyecske-, Borvirág férfikórus, Stukatúr tánczenekar) elmúlt évi lelkes és szerteágazó tevékenységéről, amely – mint megtudtuk a pénzügyi beszámolóból – a méltánytalanul szűkös anyagi keret mellett valóban csakis áldozatos önkéntes munkával és összefogással valósulhatott meg. Péter István, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácsának tagja, körzeti szervezetének alelnöke mondott ünnepi beszédet. A hozzászólások ideje alatt Pelt Ilona, a VMSZ tartományi frakcióvezetőjének helyettese, a párt körzeti szervezetének elnöke szólt elismerően az egyesület munkájáról. Doroszlón vasárnap a helyi temetőkben, a honvédsíroknál koszorúztak a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület szervezésében, irodalmi szakcsoportjának és a Szent Imre-plébániatemplom énekkarának közreműködésével. Imát mondott ft. Verebélyi Árpád főesperes, doroszlói plébános, majd a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Eegyesület, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői elhelyezték a kegyelet virágait.

Péter István, a VMSZ tanácsának tagja, körzeti szervezetének alelnöke szólt az ünneplőkhöz. Doroszlón március 18-án 19 órakor folytatódik az emlékezés ünnepi műsor keretében a Móricz Zsigmond MME színháztermében.