2024. április 19., péntek

Továbbtanulásról általános iskolásoknak

A hétvégén Adán tizennégy középiskola mutatkozott be
Fotó: Csincsik Zsolt

Fotó: Csincsik Zsolt

A Cseh Károly Általános Iskola szervezésében szombaton Adán középiskolák vásárát tartották meg, amelyen tizennégy, főként Tisza menti középiskola mutatkozott be, és standjaiknál ismertették az általuk felkínált továbbtanulási lehetőségeket az adai és törökfalui hetedikes és nyolcadikos diákokkal. Az iskolában megtartott rendezvényen mintegy 150 helybeli diák vett részt, és tájékozódhatott első kézből a középiskolák által felkínált szakokról. Maksó Éva, az adai általános iskola igazgatója elmondta, hogy az idén nem szokványos módon szervezték meg az oktatási intézmények bemutatkozóját, hanem középiskolák vására formájában. Kiemelte, hogy ezt hatékonyabbnak tartják, mert a személyes kontaktus sokkal mélyebb hatást fejt ki, mint amikor csak előadást hallgatnak az általános iskolás diákok, különösen, hogy a középiskolák saját diákjaikat is elhozták a vásárra.