2024. március 29., péntek

Veszélyben vannak a kettős állampolgárok

Petro Porosenko, az ukrán államfő egy olyan törvénytervezettel állt elő a Legfelsőbb Tanács ülésén, miszerint, ha valaki önszántából veszi fel egy másik ország állampolgárságát, elveszíti az ukrán honossághoz való jogát.

Ha a kijevi vezetés elfogadja Petro Porosenko újabb törvénytervezetét, akkor a kárpátaljai magyarok is veszélyben vannak, mert ezzel elveszítik ukrán állampolgárságukat, ugyanis a tervezet minden olyan állampolgárra vonatkozik, akik valamikor önszántukból vették fel egy másik ország állampolgárságát.

Artúr Heraszimov, a Tanács egyik képviselője hangsúlyozta, hogy a szankció csak azokra vonatkozik, akik önkényesen vették fel más államok honosságát, az olyanokra, akik nem önként tették ezt – példájában kitér azokra az ukrán polgárokra, akik a Krímen akaratuk ellenére kapták meg az orosz állampolgárságról kiállított igazolványukat – azokra ez a törvény nem vonatkozik.

A parlamenti ülésen téma volt a nyelvkérdés is, amiből majdnem verekedés lett a képviselők között. Olekszandr Vilkul ellenzéki képviselő például oroszul szólalt fel, és bosszúsan beszélt a donbászi blokádolók káros tevékenysége miatt, ami nyomán válságba került a teljes ipari ágazat az ország keleti részén – írta a Kárpáthír.

Egyes frakciók képviselői gyorsan odamentek Vilkulhoz, elkezdték lökdösni, arra szólították fel, beszéljen ukránul. Csak hosszas kiabálások után nyugodt meg valamelyest a helyzet. Vilkul azt fogja indítványozni, hogy a kisebbségi nyelveket használó képviselők nyugodtan beszélhessenek anyanyelvükön.