2024. március 29., péntek

Kémia az életünk és a jövőnk

Átadták a Curie Kémia Emlékverseny díjait
A Curie Kémia Emlékverseny selejtezőjének helyezettjei és felkészítő tanáraik

A Curie Kémia Emlékverseny selejtezőjének helyezettjei és felkészítő tanáraik

A fenti mottó jegyében tartották meg a Curie Kémia Emlékverseny vajdasági selejtezőjét, amelynek díjkiosztóját vasárnap délután bonyolították le a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Szórád Endre kémiatanár először is a diákok felkészítő tanárainak (Hatala Zoltán, Fajka Valéria, Máriás Ildikó, Deák Ildikó, Molnár Atilla, Tóth Hugyonka Erika, Bicskei Erzsébet, Gere Anikó, Nikolity Ibolya tanárnő és Mátéfi Kornél okl. vegyész) köszönte meg az áldozatos munkát, amelynek eredményei a diákok eredményességén mérhetők le.

Kőrösi Gábor, az InGenium Alapítvány igazgatója gratulált a kémiaverseny díjazottjainak, és elmondta, hogy az alapítvány jóvoltából két hetedikes és egy nyolcadikos diák és felkészítő tanáraik májusban jutalomkiránduláson vehetnek részt a Vaskapu-szorosba.

A Curie Kémia Emlékverseny vajdasági selejtezőjében a 7-esektől a 12. osztályosokig vehettek részt a kémia iránt érdeklődő diákok. Osztályonként az első két helyezett tanuló május elején részt vehet Szolnokon az országos döntőn. A harmadik helyezettek meghívást kaptak a szeptember utolsó hétvégéjén a Bolyai Gimnáziumban megrendezésre kerülő IX. Kárpát-medencei Kémiatáborba.

A hetedikes kis kémikusok versenyét Horváth Ervin nyerte, 2. Ágó Gergely, 3. Szögi Lilla. A nyolcadikosok csoportjában Csepella Máté végzett az első helyen, 2. Toldi Boglárka, a 3. pedig Gere Gergely. A kilencedik osztályosok versenyét Zabos Péter nyerte Kratok Gyula és Papp Daniella előtt. A tizedik évfolyamból a legtöbb pontot Rice Róbert szerezte, 2. Kónya Leon, 3. Nyilas Tamás. A 11–12. osztályosok közül 1. Böröc Tamás, 2. Bezdán Emília, a 3. pedig Molnár Szebasztián.