2024. március 28., csütörtök
BIRKÓZÁS

Tokióban legyen szerbiai bíró!

Interjú Vojislav Tabačkival, a szerbiai birkózóbírók testületének elnökével

Branislav Simićnek, a birkózóbírók világszövetsége egykori elnökének pártfogásával két nagybecskereki sípmester járta a világversenyeket. Az egyik a korán elhunyt örökös mókamester, Branko Nišavić volt, a másik pedig Vojislav Tabački, akinek karakteres bajsza a védjegyévé vált, de bíráskodása is, hiszen korában a világ legjobb bírójának tartották, s meg is választották annak. Aktív pályafutása után a sportpolitika felé fordult, így volt ő sportügyekért felelős államtitkár, de bevallása szerint a legszívesebben arra emlékszik vissza, amikor a Szerbiai Sportszövetség elnöki posztját töltötte be.

Újabban ismét a Szerbiai Sportszövetségben vállalt tisztet, s értelemszerűen a bírói testület elnöke lett.

Ön sokáig nem volt jelen a birkózóközéletben, hanem más tisztségeket vállalt. Hogyan összegezné ezt az időszakot?

– Gyorsan elmúlt ez az idő. Hivatalosan 2010-ben vonultam nyugdíjba, a birkózásban pedig történt egy s más. A 2016-os olimpia azt mutatta meg, hogy Szerbia birkózásában van potenciál, az elért eredmények biztosan nem véletlenek. Az olimpián csak a sportlövők és a férfi röplabdázók érmei hiányoztak, általánosságban azonban Szerbia sportjának megvan a maga ereje, mindannyiunk örömére.

Az egész világon és nálunk is az a sport egyik nagy feladata, hogy a fiatalokat a pályákra csalogassa. Miként lehet a gyerekeket elcipelni a számítógépektől?

– Igen, ez a jelenség valós, a gyerekek immár a számítógépes játékokkal foglalkoznak. Azt kell csinálni, hogy minél kisebb kortól be kell kapcsolni őket valamilyen testnevelési formába. Nem kell mindenkiből élsportolót faragni, de mozogni igenis kell, mert egy fiatal szervezet csak úgy működik jól.

Ön a világ legjobb bírója volt. Hogyan ítéli meg a mostani sípmesterek ténykedését az olimpián és úgy egyáltalán?

– Az idők megváltoztak, az olimpián sajnos nem vett részt szerbiai bíró birkózásban. Ez számomra szomorú tény, bár mindvégig hitegettek bennünket, hogy Vesna Piperski bíráskodhat majd. Én most ismét elvállaltam a bírók testületének elnöki posztját, s egyik fő célunk biztosan az, hogy a következő ötkarikáson legyen szerbiai bíró. Nem normális az, hogy ilyen eredmények mellett ne legyen szerbiai bíró a nagy versenyeken, hiszen ötven évre visszamenőleg az én nemzedékem, előttünk pedig Simić generációja is a világ legjobbjának számított.

Az olimpián több kétes bírói döntés született a birkózótornán is, ezért a világszövetség számos bíró engedélyét felfüggesztette. Hogyan történhetett ez meg?

– Az olimpia a legnagyobb presztízsű sportverseny, s mindenki arra törekszik, hogy a legjobbját mutassa ott be. Én sajnos nem voltam jelen Rióban, nem láthattam minden meccset, de valóban születtek rossz bírói ítéletek. A bírói világszövetség elnöke egy fiatal ember, akinek egy kicsit keményebben kellene vezetnie. A mi időnkben Simićnek óriási tekintélye volt, akinek bizony ütni-vágni kellett a nem odavaló embereket, figyelmeztetni őket folyamatosan. Valami baj van, az biztos, mert még most sem tették közzé a hivatalos bírói listát. Folynak a szankcionálások, de kell is, mert elfogadhatatlan a bírók megvesztegetése.

Sokak véleménye szerint Szerbiában is elég gyenge a bírók ténykedése. Szándékában áll-e tanfolyamokat szervezni, tekintettel arra, hogy a közeljövőben előttünk áll egy csomó rangos verseny? Kiket fog Ön delegálni, kik Ön szerint a legjobb bírók Szerbiában?

– Szándékomban áll minden nagy versenyre eljutni, annál is inkább, mert 2018-ban már új szabályok lesznek, valószínűleg a kötelező parterre-helyzettel együtt. Idén már nem változik sok minden, de a versenyzőink érdekében a hazai bíróknak mindenütt úgy kell bíráskodniuk, mint ahogy majd az Eb-n vagy a vb-n bíráskodnak majd. Február 26-án közös edzői és bírói szemináriumot tartottunk Nagybecskereken, s márciusban újabb ilyet tervezünk. A nagy versenyeken biztosan lesz szerbiai bíró. Abba ebben a pillanatban nem mennék bele, ki hova megy, de tény, hogy hat I. kategóriás bíróval rendelkezünk, akikből idén legalább egynek feljebb kellene lépnie az I-S kategóriába, amelyben Vesna Piperski van. A fiatalabb bíróknak sokkal többet kellene bíráskodniuk, s nemcsak akkor, amikor a szövetség felkéri őket, hanem bizony el kell utazniuk minden versenyre, mert az utazást mindig meg lehet valahogy oldani. Ha mindenki a napidíjra vár, abból nem lesz haladás.