2024. április 18., csütörtök

DK: ha a Fidesz Soros György emberei ellen akar harcolni, kezdje Orbán Viktorral

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ha a Fidesz Soros György (képünkön) emberei ellen akar harcolni, akkor Orbán Viktorral kell kezdenie.

A DK vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, egy nappal a köztársaságielnök-választás előtt egyre több a nyugtalanító kérdés Majtényi László korábbi ombudsmannal kapcsolatban. "Az eddig elérhető információk alapján az tudható, hogy Majtényi László valójában Soros György jelöltje, Soros György érdekei, Soros György pénze áll mögötte" - mondta.

A DK közleményében azt írta: Magyarországon csak egy emberről tudható biztosan, hogy "Soros György támogatásával lépett a politikai életbe, ez pedig Orbán Viktor, aki Soros-pénzből tanult Oxfordban".

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.