2024. április 19., péntek

Gulyás: Magyarország nem tűri a nemzetiségi jogok lábbal tiprását

A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük, és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását – mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteken, a székely szabadság napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint Romániában – évek óta erősödő módon – jogellenesen vegzálják a magyarságot. Úgy fogalmazott, a román hatóságok által a székelyekkel szemben alkalmazott, „a puha diktatúrát idéző eszközökre” jó példa, hogy Marosvásárhelyen – ahol a Székely Nemzeti Tanács megemlékezést és tüntetést tart pénteken – a polgármesteri hivatal mindössze tíz ember – de nekik is csak a járdán – vonulását engedélyezte.

Gulyás Gergely megemlítette a székely zászló használatának tiltását is, valamint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium igazgatója ellen indult „koncepciós eljárást”, ami szerinte az iskola ellehetetlenítését célozza. Az intézményért fellépő szülőket is zaklatják a román hatóságok – tette hozzá, úgy értékelve: a Ceausescu-rendszert idézik ezek a fellépések.

A Fidesz képviselője szolidaritásáról biztosította az erdélyi, székelyföldi magyarságot, jelezte, hogy a magyar kormány és a kormánypártok mellettük állnak, majd hangsúlyozta: Magyarországnak alkotmányos kötelezettsége az autonómiatörekvések támogatása.

Arról is beszélt, hogy Romániában „a korrupcióellenesnek nevezett ügyészség, a DNA számos magyar politikus ellen folytat hajtóvadászatot”. Ennek legszomorúbb aktualitásaként idézte fel, hogy ellehetetlenítették a tevékenységét Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek, aki ezért lemond.

Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hogy „hatósági zaklatással, koncepciós vádakkal és eljárásokkal teszik lehetetlenné”, hogy egy szabadon választott, magyar nemzetiségű képviselő ellássa feladatát a helyi közigazgatásban.

Közölte: tűrhetetlennek tartják, ezért nemzetközi fórumon is tiltakozni fognak az ellen az „általános tendencia” ellen, hogy a román hatalom a székelyföldi magyar politikai vezetők elleni „koncepciós eljárások indítására” használja a korrupcióellenes ügyészséget.