2024. március 29., péntek

Megkoszorúzták Đinđić sírját

Vasárnap délelőtt, a belgrádi Újtemető azon részében, ahol az életük során kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket helyezik örök nyugalomra, megkoszorúzták Zoran Đinđić, 2003. március 12-én meggyilkolt kormányfő sírját. Virágokat helyezett el a néhai államférfi felesége, Ružica, fia, Luka, a Demokrata Párt küldöttsége, továbbá számos, Đinđić személyét és érdemeit tisztelő polgár. A Demokrata Párt elnökeként a síron elhelyezte koszorúját Dragan Šutanovac, Branislav Lečić, Nada Kolundžija, Tamara Tripić, Balša Božović, Radoslav Milojičič, Miroslav Vasin és Slobodan Milosavljević is lerótták kegyeletüket. Előzőleg a síremléket megkoszorúzta Zoran Živković, az Új párt elnöke, akárcsak Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt vezetője. Zoran Živković valamikor a Demokrata Párt élén állt, kormányfőként is tevékenykedett.

Aleksandar Vučić kormányfő és munkatársai a délelőtti órákban a kormányépület udvarában elhelyezett emléktábla előtt rótták le kegyeletüket.

Zoran Đinđić 1952-ben született, a Slobodan Milošević-féle rezsim elleni küzdelemben főszerepet vállalt. 2003. március 12-én 12 óra 25 perckor a szerb kormány épületének udvarán agyonlőtték.