Hatvannégy friss diplomás

Lukács Melinda

2017. március 11., 08:31 >> 2017. március 11., 09:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon pénteken diplomaosztó ünnepségre került sor, amely során 64 friss diplomást üdvözölhettünk. Az egybegyűlteket, az MTTK diplomás hallgatóit dr. Lepeš Josip ügyvezető dékán köszöntötte.

– Nagyon jó, hogy a diplomaosztás minden évben márciusra esik, a magyar nemzet egyik nagy ünnepének hónapjára. A diplomaosztás is egyfajta győzelem, a tudatlanság és a sötétség felett. A diplomák új lehetőségeket jelentenek a jövőre nézve. Egy nemzet annyira nagy, amennyire azt elhiszi magáról vagy annyira kicsi, amennyire meghunyászkodik. Hiszem, hogy a nemzettudat és a tudás birtokában, és talán a jelen sötét felhőinek ismeretében, karunk új diplomásai képesek a leendő generációkba elültetni annak fontosságát, hogy megtalálják a helyüket Vajdaságban. Sok a pesszimista kijelentés a magyarság fogyásával kapcsolatban, ez most egy ilyen helyzet, amit a tudással kell megváltoztatni – mondta Lepeš Josip, és ennek kapcsán azt is tanácsolta a diplomásoknak, hogy legyenek jelen a közéletben. A friss diplomásoknak dr. Czékus Géza, az MTTK oktatással megbízott dékánhelyettese és dr. Námesztovszki Zsolt pénzügyi-fejlesztési dékánhelyettes is gratulált.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap