2024. április 19., péntek

Hamarosan útátadás az Y-elágazáson

A március második feléig elkészülő két kilométeres szakaszt 124,5 millió dinárból építették meg

Szabadkán épül az Y-elágazás újabb szakasza, a Békováig vezető bekötőút, amelyet március második felében adhatnak át. A bekötőútnak köszönhetően Szabadkának a keleti és az északi mellett egy újabb, déli lejárata is lesz a Horgos–Újvidék autópályáról. A projektum befejezésével a kisbajmoki ipari zóna forgalma közvetlenül is összeköttetésbe kerül az autópályával. Ez pozitívan befolyásolja majd a szabadkaiak életét, hiszen például a Halasi út környékéről teljesen eltűnhetnek a kamionok. A Szabadkát tehermentesítő Y-elágazás 2019 végéig készülhet el.

Az autópályán sávlezárás van (Fotó: Gergely Árpád)

Az autópályán sávlezárás van (Fotó: Gergely Árpád)

A kivitelezővel tavaly november elején írták alá a szerződést, a munkálatok pedig november 20-án kezdődtek el, idézte fel Kern Imre, a közlekedési, építésügyi és infrastrukturális minisztérium államtitkára. A tervek szerint az összesen két kilométeres útszakasz március 20. környékén készül el. Valószínűleg ünnepélyes útátadást is szerveznek, ám ettől függetlenül az útszakaszt azonnal megnyitják a közlekedés előtt, amint az elkészül.
– A tervekhez képest csupán pár napos lesz a késés. Ez is azzal magyarázható, hogy amikor megkezdődtek a munkálatok, világossá vált, hogy az autópályát átívelő híd javításra szorul. Ez nem képezte a munkálatok részét, a javítási munkálatokat a Szerbia Útjai Közvállalatnak kellett megrendelni és kifizetnie. Fontosnak tartom aláhúzni, hogy az Y-elágazás újabb szakaszát építő kivitelező a megbeszélt árból fejezi be a munkálatokat. Jelenleg az aszfaltot burkolják, ezzel a munkálatok gyakorlatilag az utolsó fázisukig jutottak el, később már csak a közúti jeleket és biztonsági rendszereket kell elhelyezni. A szóban forgó útkereszteződést, azaz leágazást maradéktalanul kivilágítják, így az éjszakai közlekedés is biztonságosabbá válik. A minisztérium úgy döntött, hogy az Y-elágazás azon szakaszainak kivitelezése folyjon, amelyek teljes befejezésére van pénz. Ez azért fontos, mert így teljes szakaszokat fejezhetünk be, ezeket pedig azonnal átadhatjuk a közlekedésnek. Tudjuk, hogy az Y-elágazást 27 évvel ezelőtt kezdték el építeni, 1990-ben, azóta pedig egyetlenegy szakaszt sem adtak át a forgalomnak.

Március végén adják át az elkészült szakaszt (Fotó: Gergely Árpád)

Március végén adják át az elkészült szakaszt (Fotó: Gergely Árpád)

A március második felében átadandó útszakasznak köszönhetően Szabadkának déli irányból is lesz lejárata, azaz kijárata a Horgos–Újvidék autópályára. Ez azért is jelentős, mert a város déli régiójában több üzem működik, így az ezekbe tartó tehergépkocsiknak nem kell majd áthajtaniuk a városközponton. A szakasz költségei a tervdokumentációval együtt 124,5 millió dinárt tesznek ki. Maga az útszakasz egy kilométeres, de ha ehhez hozzávesszük az autópálya le- és felhajtó sávjait, akkor valamivel több mint két kilométerről van szó – taglalta Kern.
A közlekedési, építésügyi és infrastrukturális minisztérium idén 225 millió dinárt fordít az Y-elágazás munkálataira. A közbeszerzési pályázatot már kiírták, a kivitelezők március 16-ig adhatják át ajánlataikat, és ha lesz minden formai követelménynek megfelelő ajánlat, illetve sikerül kiválasztani ezek közül a legkedvezőbbet, a munkálatok hamarosan ismét folytatódhatnak, derült ki a beszélgetés során.

Szabadkának déli bejárata is lesz az autópályáról (Fotó: Gergely Árpád)

Szabadkának déli bejárata is lesz az autópályáról (Fotó: Gergely Árpád)

– A következő szakaszt is úgy választottuk ki, hogy teljesen be tudjuk fejezni a rendelkezésünkre álló eszközökből. Az idén rendelkezésre álló pénzből a topolyai út és a zombori út közötti, öt kilométeres szakaszt tervezzük befejezni. Ha ez elkészül, hatékonyabbá válik a közlekedés és az áruszállítás az ipari zóna és a nyugati ipari zóna között. Pillanatnyilag készül a minisztérium hároméves pénzügyi terve (2018, 2019 és 2020). 2018-ra és 2019-re 1,8 milliárd dinárt irányoztak elő az Y-elágazásra. Ebből a pénzből a teljes projektumot befejezhetjük, vagyis terveink szerint 2019 végére elkészülhet az elágazás – részletezte az államtitkár.
A topolyai út és a zombori út közötti, hosszú évekkel ezelőtt elkészült, ám a közlekedés előtt eddig hivatalosan meg nem nyitott szakasz állapotával kapcsolatban Kern elmondta, hogy a tervdokumentáció kidolgozásával megbízott tervezőt azzal is megbízták, hogy vizsgálja felül az eddig elvégzett munkálatokat. A tervező munkatársai elvégezték a megfelelő méréseket és felmérték az útburkolat állapotát, tette hozzá. Ennek mentén a tervező olyan műszaki megoldásokat dolgozott ki, amelyek biztosítják a kiépítendő útszakasz megfelelő minőségét, emelte ki Kern. Mint hozzátette, nem csak magának az útnak az állagát vizsgálták felül, hanem az ott található hidak konstrukcióját is.