2024. április 19., péntek
PACSÉR

Még nem nyílt meg a patika

Még nem nyílt meg a patika

Már nagyon várják a pacsériak, hogy ne kelljen másik településekre járniuk kiváltani vagy megvásárolni a szükséges gyógyszereiket.

Még nem nyílt meg a patika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Még nem nyílt meg a patika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az illetékesek ígérik, hogy a nyitás abban a pillanatban várható, amint készen lesz a patika szanitáris helyisége. A gyógyszertár ajtajára kifüggesztett időbeosztás szerint a helyieknek hétfőn, szerdán és pénteken 7.30-tól 15 óráig lesz lehetőségük betérni a pacséri patikába. A helyiek közül többen sérelmezik, hogy kedden, a falu piaci napján nem tart nyitva majd a gyógyszertár, hiszen nagyon sok idősebb személy erre a napra időzíti a bevásárló körútját.

Mint arról beszámoltunk, a topolyai községben bérbe adták az állami gyógyszertárakat. A Dr. Hadzsy János Egészségház a község területén kilenc lokáción – Topolyán kívül Pacséron, Bácskossuthfalván, Bajsán, Krivaján, Zentagunarason és Gunarason – működtetett gyógyszertárat. Dr. Agyánszki János, az egészségház igazgatója elmondta, hogy a helyi önkormányzat, az alapító kiírt egy pályázatot az objektumok bérbeadására, melyre egyetlen jelentkező volt, a Goodwill Gyógyszertár, és ugyanazokban az épületekben, ahol eddig állami patika volt, ezután magángyógyszertár fog működni. Értesüléseink szerint Topolyán az egészségházban és a központban már nyitva tartanak a felújított gyógyszertárak, a falvakban pedig március közepén várható a nyitás.