2024. március 29., péntek
EURÓPAI KUPAPOROND

Csodaszámba menő Barcelona-fordítás

Aubameyang negyeddöntőbe vezette a Dortmundot

A Bajnokok Ligája történetének legnagyobb feltámadását produkálta a Barcelona a PSG elleni nyolcaddöntő-visszavágón, amikor 0:4-es párizsi eredmény után hazai pályán 6:1-re győzött, és 6:5-ös összesítéssel lépett tovább.

Sokan reménykedtek, de annál kevesebben láttak valódi esélyt arra, hogy a Barcelona a maga javára tudja fordítani a PSG elleni nyolcaddöntőt, miután Párizsban Unai Emery csapata fölényes, 4:0-s diadalt aratott. A visszavágón azonnal bizonyították a katalánok, hogy ők még hisznek a továbbjutásban. Suárez korai beköszönése és Iniesta szólója után Kurzawa öngólja nyílttá tette a párharcot, a második félidőre a szemlátomást ijedt PSG nyíltabb harcra kényszerült. Bár Cavaniéknak sikerült valamivel több helyzetet kialakítaniuk, mint az elején, a gránátvörösek mezőnyfölénye tovább tartott. Az 50. perc újabb találatot hozott, amikor Aytekin játékvezető egy vitatható eset után büntetőt fújt be a Barcának, Messi pedig magabiztosan értékesítette.

A lassacskán magára találó PSG Cavani révén a 62. percben megszerezte a létfontosságú idegenbeli gólt, a végjátékban azonban Enrique mester csapata szenzációs feltámadást mutatott be: először Neymar lőtt szabadrúgásból gólt, majd egy ívelés után Suárez csuklott össze a tizenhatosban, amiért a sípmester ismét a büntetőpontra mutatott. A lehetőséget Neymar váltotta találatra, de ez még nem volt minden. A továbblépéshez szükséges hatodik gólt az ötperces hosszabbítás utolsó másodperceiben szerezte Sergi Roberto.

Unai Emery önkritikusan beszélt csapata vereségéről: „Egy hatalmas lehetőséget szalasztottunk el. Elrontottuk az első félidőt, nem tudtunk mit kezdeni a labdával, és nem tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre. Nagyon mélyen védekeztünk, és sok gólszerzési lehetőségük volt. Hibáztunk a két első félidei gólnál. A második félidőre megnyugodtunk, és jobban helyezkedtünk. Feljavultunk, még a 3:2-re is esélyünk mutatkozott. A bírói döntések ellenünk szóltak, és az utolsó percekben mindent elveszítettünk. A Barcelona képes erre, a végjátékban dupla vagy semmi alapon játszottak.”

Nasser al-Khelaifi, a párizsiak klubtulajdonosa ugyancsak nyíltan beszélt a bukásról: „Még ha nem is kaptunk meg két tizenegyest, nem keresünk kifogásokat. Az első félidőben egyszerűen nem játszottunk. Az első mérkőzés 4:0-s győzelme után nehéz elfogadni a 6:1-es vereséget, de nincs más választásunk.”

Luis Enrique, a győztes csapat edzője érzelmektől telítve kommentálta a feltámadást: „Ezt a győzelmet a hit tette lehetővé, a játékosok és a rajongóink hite. Senki nem fogja elfelejteni, mi történt itt a Nou Campban. Soha nem láttam még erősebb közösséget csapat és szurkolók között.”

Az est másik találkozóján sokkal könnyebb feladat várt a Borussia Dortmundra. A sárga-feketék a Portugáliában minimális előnyt szerző Benficát fogadták, és már a legelején nyilvánvalóvá tették, hogy hátrányuk ellenére ők esélyesebbek a negyeddöntőre: Aubameyang a negyedik percben egalizálta a párharcot, és bár a Dortmund a szünetig nem talált újabb gólt, végig dominált. A portugálok tisztességgel helytálltak, de vajmi kevés esélyük mutatkozott a találkozón. Kevesebbet birtokolták a labdát, kevésszer törhettek kapura, míg a németeknél csak idő kérdése volt, hogy újabb gólt lőjenek. A jég az 59. percben tört meg Pulisic révén, akire gyorsan kontrázott csapattársa, Aubameyang. A 4:0-s végeredményt és a stabil továbbjutást a gaboni csatár 85. percben teljesített mesterhármasa biztosította be.