2024. április 16., kedd

Szlovákia is a migrációs nyomás fokozódására számít

Csémi László: A magyar déli határzár nélkül a szlovák rendőrségnek sokkal nehezebb dolga lett volna

A tavaly tapasztalt enyhe mértékű csökkenés után az idén az illegális migráció fokozódására számít a szlovák rendőrség – közölte Csémi László rendőr ezredes, a szlovák idegen- és határrendészet igazgatója tegnap Pozsonyban.

Épül a második védvonal a magyar–szerb határon (Fotó: MTI)

Épül a második védvonal a magyar–szerb határon (Fotó: MTI)

Az országos rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón az illegális migráció, illetve az embercsempészet és a kapcsolódó bűnelkövetés aktuális adatait és a szlovák rendőrség idei évre vonatkozó várakozásait ismertették. Bár az illegális migráció Szlovákiát a környező tranzitországokhoz képest viszonylag kevésbé érintette, az országba belépő illegális migránsok száma a korábbi évekhez képest mégis rendkívül jelentős emelkedést mutatott – derült ki a rendőrségi statisztikákból.

„A magyarországi intézkedések kulcsfontosságúak voltak” – szögezte le Csémi László a migrációs nyomás tavaly tapasztalt mérséklődése kapcsán. Kifejtette: a magyar déli határzár nélkül a szlovák rendőrségnek is sokkal nehezebb dolga lett volna, s az illegális migráció megfékezése terén a két ország között indult együttműködés több vonatkozásban is pozitív előrelépést hozott.

A szlovák idegen- és határrendészet igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az illegális migráció hosszú távú növekedési trendje nem állt meg, s helyzetelemzéseik alapján az idén ismét a migrációs nyomás növekedésére számítanak. Kifejtette: az eddig legnagyobb problémát jelentő balkáni útvonalon továbbra is 74 ezer migráns várakozik, s feltételezhető, hogy átjutási szándékuk nem változott. Kiemelte: a problémát az idén várhatóan tovább fokozza majd az olasz migrációs útvonalon tapasztalt helyzet, ahol már az idei év első szakaszában 70 százalékkal nőtt az illegális migránsok száma az előző évhez képest.

Csémi László megjegyezte: növekvő tendenciát mutat, s így az idén, illetve várhatóan a jövőben is tovább fog emelkedni azoknak a „pszeudolegális” migránsoknak a száma is, akik nem a zöldhatáron, hanem a rendes határátkelőkön próbálnak átjutni, ám hamis okmányokkal.

„Ez azt mutatja, hogy az illegális migráció új módszereket is használ, az utóbbi időszakban a nyílt helyett rejtett formákba megy át” – mondta a rendőr ezredes.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az illegális migráció mellett hosszabb távon a legális migráció is növekvő trendet mutat, hét év alatt több mint 100 százalékkal nőtt azoknak az idegen állampolgároknak a száma, akik huzamos tartózkodásra jogosító engedélyt szereztek, ők elsősorban ukrán és távol-keleti országok állampolgárai voltak.

Adrián Bagán, a szlovák rendőrség illegális migráció elleni részlegének igazgatója elmondta: az embercsempészet terén is jelzésértékű változásokat tapasztaltak az elmúlt időszakban. Míg korábban az embercsempészetért többségében (mintegy 70 százalékban) szlovák állampolgárokból álló bandák voltak a felelősek, mára arányuk 30 százalékra csökkent, s helyüket főként olyan közel-keleti és afrikai származásúak vették át, akik korábban menekültként kaptak tartózkodási engedélyt az Európai Unióban, főként Németországban.

Elmondta: 2016-ban a korábbi években tapasztaltnak a többszörösére nőtt a leleplezett „látszatházasságok” száma, és megváltozott személyi összetételük is. Míg korábban többségében balkáni országok állampolgárai próbáltak ezen a módon szlovák állampolgárságot szerezni, jelenleg az ilyen esetek legnagyobb részében közel-keleti és afrikai származású személyek érintettek. Megváltoztak az ilyen házasságkötések helyszínei is: míg a múltban főként szlovák területen kötötték ezeket, a mostani irányzat az, hogy Németországban kötött házasságokat próbálnak meg Szlovákiában elismertetni.

A nyilvánosságra hozott statisztikákból kiderült az is, hogy a szlovák állampolgárokat érintő emberkereskedelem is folyamatosan növekvő trendet mutat. A leleplezett esetek száma alapján ezeknek a bűncselekményeknek az áldozatait az esetek többségében kényszermunkára vagy szexuális szolgáltatások kényszerű végzésére közvetítik ki, az esetek túlnyomó hányadában Nagy-Britanniába.