2024. március 29., péntek

Lázár: Meg kell védeni a jogi határzárról szóló törvényt

Orbán Viktor miniszterelnök azt a célt tűzte ki, hogy a jogi határzár szigorításáról a parlamentben elfogadott törvényt mindenképpen meg kell védeni – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János (Fotó: MTI)

Lázár János (Fotó: MTI)

A tárcavezető közölte: a kormány szerint az európai joggal összeegyeztethető törvénycsomagot hagyott jóvá az Országgyűlés. Hozzátette, a kabinet megítélése szerint a biztonság fontosabb az illegális bevándorlók szabad mozgásának garantálásánál. Azt is mondta, a jogszabály teljesíti Németország és Ausztria elvárásait, a két ország ugyanis rendszeresen kritikát fogalmazott meg amiatt, hogy továbbra is migránsok százai, ezrei érkeznek hozzájuk a balkáni útvonalról. Így ez a törvénycsomag segít Németországnak és Ausztriának is – jelentette ki.

Megerősítette egyúttal, hogy a már épülő második határkerítésnek május 1-jéig kell elkészülnie.

Az úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszer uniós elfogadását firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: Magyarország azzal a feltétellel szavazta meg, hogy a határon kialakuló torlódás esetén fel lehet függeszteni a rendszer alkalmazását.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is bejelentette, hogy a kormány – a Nemzeti Emlékezet Bizottságának javaslata alapján – átadja a titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium által keletkezett minősített adatoknak és az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő adathordozóknak legkésőbb az első félév végéig kell átkerülniük a levéltárba – tájékoztatott a tárcavezető. Azt is mondta, hogy ezt követően megkezdődik az adattartalmak minősítésének felülvizsgálata.

Lázár János tájékoztatást adott a kanyaróhelyzetről is. Szerda délutáni adatokra hivatkozva közölte: országosan eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint. A betegek ellátása zajlik, a szükséges oltóanyag és gyógyszer rendelkezésre áll.

Először a makói kórházban ütötte fel a fejét a megbetegedés, vélhetően egy Romániából érkezett beteg ellátása miatt – erősítette meg.