2024. április 20., szombat
SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA

Székelyek tízezreit várják megemlékezni és tüntetni Marosvásárhelyre

Székelyek tízezreit várja megemlékezni és a székelység autonómiaigényét kinyilvánítani péntekre a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

A rendezvény helyi idő szerint 16 órakor koszorúzással kezdődik a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúk emlékművénél. Ezt követően ismertetik a kormánynak címzett kiáltványt, majd a tömeg a prefektusi hivatal elé vonul, ahol átadják a kiáltványt. Az utcai megmozdulás 19 órakor zárul.

Lucian Goga prefektus korábban elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között folyjon le.

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést és csak tíz résztvevőnek a járdán történő felvonulását engedélyezte a megmozdulás petíciójával az emlékműtől a prefektusi hivatalig, jóllehet tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy 2015 elején jogszerűen jelentették be a demonstrációt.

Az SZNT törvényszegőnek tekinti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tiltását, és a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartja meg.