2024. március 28., csütörtök

Hága elutasította Bosznia-Hercegovina felülvizsgálati kérelmét

Elvetette a hágai Nemzetközi Bíróság Bosznia-Hercegovina beadványát, amelyben a Szerbiával szemben tíz éve lefolytatott perben hozott ítélet felülvizsgálatát kérte –, tudta meg a közszolgálati televízió.

Az indoklás szerint azért utasították el a kérelmet, mert megkérdőjeleződött a dokumentumot benyújtó Szarajevó jogi képviseletének legitimitása. A hágai bíróság döntésében az olvasható, hogy a 2007. február 26-ai ítélet felülvizsgálatát nem Bosznia és Hercegovina hivatalos szervei kezdeményezték, és a háromtagú boszniai államelnökség tagjainak véleménye is eltért egymástól.

Mint ismeretes, a hágai Nemzetközi Bíróság tíz éve felmentette Szerbiát a Srebrenicában véghezvitt népirtásban való kollektív bűnösség felelőssége alól, de megállapította, hogy Belgrád megszegte azt a kötelezettséget, amelynek alapján meg kellett volna akadályoznia az ilyen tetteket.