2024. április 19., péntek

Észak-Korea ne kísérletezzen, az Egyesült Államok és Dél-Korea pedig nem gyakorlatozzon

Kína azt javasolta szerdán, hogy Észak-Korea függessze fel nukleáris és rakétakísérleteit, cserébe azért, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea felfüggeszti évenként megrendezett közös hadgyakorlatait.

Forrás: Beta/AP

Forrás: Beta/AP

Vang Ji kínai külügyminiszter a Phenjan, valamint Szöul és Washington közötti feszültséget úgy jellemezte, hogy a felek egymás felé rohannak, és egyik sem hajlandó kitérni. Peking szerint mindkettőnek "rá kell lépnie a fékre" - mondta a miniszter a kínai parlament évenkénti ülésszaka közben megtartott sajtóértekezletén.

"Azzal, hogy a felek kölcsönösen felfüggesztik a másikat irritáló tevékenységüket, közelebb juthatunk ennek a biztonsági dilemmának a megoldásához és ahhoz, hogy újra leüljünk a tárgyalóasztal köré" - mondta Vang Ji arra utalva, hogy Dél-Korea, Japán, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok sok évvel ezelőtt tárgyalásokat folytatott Észak-Koreával nukleáris programja leszereléséről, de ezek a tárgyalások zsákutcába jutottak.

Kína a maga részéről nemrég megbüntette Phenjant, hogy nyomást gyakoroljon rá: februárban az év végéig felfüggesztette a szénimportot Észak-Koreából.

Vang Ji egyúttal felszólította Dél-Koreát, hogy függessze fel a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését, amelyet éppen azért kezdett el már kedden Szöul és az Egyesült Államok, mert Észak-Korea végrehajtotta a négy rakétaindítást. A nagy hatótávolságú radarokkal rendelkező THAAD-ot egyébként is telepítették volna, de eredetileg csak az év végén állították volna hadrendbe. A kínai külügyminiszter "rossz döntésnek" nevezte, hogy elkezdték telepíteni a tervezett THAAD-üteg elemeit, "ez a legnagyobb gond Peking és Szöul viszonyában" - mondta.