2024. április 20., szombat

Biztosra veszik Donald Tusk újraválasztását

Elemzők szerint szinte biztosra vehető Donald Tusk újraválasztása az Európai Tanács élére, annak ellenére, hogy a lengyel kormány nemrég váratlanul bejelentette, helyette Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt jelöli az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület elnöki tisztségére.

Az uniós vezetők a csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletükön választják meg az Európai Tanács elnökét a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.

A képlet néhány nappal ezelőtt még meglehetősen egyszerű volt, minthogy a jelenlegi elnök, Donald Tusk volt az egyetlen jelölt a posztra. Varsó azonban a múlt hétvégén hivatalosan Jacek Saryusz-Wolskit jelölte honfitársa, a volt lengyel kormányfő ellenében.

Mindkét politikus a lengyel ellenzéki Polgári Platformhoz, illetve azon keresztül az Európai Néppárthoz tartozott, Saryusz-Wolskit azonban a bejelentés hírére mindkét politikai tömörülésből kizárták.

Elemzések szerint Tusk újraválasztása szinte biztosra vehető, sokan mégis fájlalják a varsói bejelentést, mert a találkozónak az előzetes elképzelések szerint az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó tagállamok egységéről kellett volna szólnia, nem pedig a szembenállásukról.

Bennfentes források szerint a lengyel kormányfő megpróbálhatja majd elnyújtani a tárgyalást, Lengyelországnak azonban a kérdésben nincsen vétójoga, az elnök megválasztásához ugyanis jogilag nincs szükség egyhangú döntésre, "mindössze" arra, hogy a vezetők legalább 72 százaléka megszavazza valamelyik jelöltet, továbbá a támogató kormányfők által képviselt országok lakossága kitegye a teljes uniós népesség legalább 65 százalékát.

Varsó szerette volna elérni, hogy Saryusz-Wolski ismertethesse programját a csütörtöki EU-csúcson, az unió soros elnökségét betöltő Málta azonban azt közölte szerdán, hogy nem hívják meg a politikust.

Egyes szakértők szerint már csak azért is valószínűtlen lenne a lényegében ismeretlen lengyel képviselő megválasztása, mert jellemzően korábbi állam- vagy kormányfők töltik be az Európai Tanács elnökségét.

A Politico brüsszeli hírportál kiemelte, példa nélküli, hogy egy tagország nem támogatja saját korábbi jelöltjének újraválasztását. Sajtóhírek szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a politikai nézetkülönbségek mellett komoly személyes ellentétek jellemzik Donald Tusk és a lengyel kormánypártot vezető Jaroslaw Kaczynski kapcsolatát. Utóbbi a németek jelöltjének tekinti Tuskot, akit korábban a 2010-es szmolenszki légikatasztrófáért is felelőssé tett.

Tusk szerdán visszautasította a lengyel kormány által megfogalmazott vádakat, amelyek szerint a jelenlegi varsói vezetés ellen dolgozott volna Brüsszelben a németek bábjaként, és ezzel "brutálisan megsértette a politikai semlegesség" elveit. "Nem én vagyok felelős a konfliktusokért. Ahogyan most, a jövőben is pártatlan és politikailag semleges leszek a huszonnyolc tagországgal szemben" - szögezte le az Európai Tanács elnöke.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerint Saryusz-Wolski az egyetlen lengyel jelölt, az uniós vezetők túlnyomó többsége ennek ellenére is Tuskot támogatja.

"Donald Tusk rendkívül sokak bizalmát élvezi, ezt azoknak is meg kell érteniük, akiknek problémájuk van az újraválasztásával" - mondta néhány napja Michael Roth német külügyi államminiszter.

A lengyel kormány lépése az utóbbi években egyre szorosabban együttműködő visegrádi országokat is megosztja: Csehország és Szlovákia nyíltan a jelenlegi elnököt támogatja, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem foglalt még állást az ügyben nyilvánosan.

Tusk 2014. december 1-től tölti be a testület elnöki tisztségét, a mandátuma 2017. május 31-ig szól.
Az Európai Tanács elnökének mandátuma két és fél évre szól és egy alkalommal megújítható. Az elnök képviseli az Európai Uniót a nemzetközi színtéren, valamint ő hívja össze és vezeti le a tagállami csúcsvezetők üléseit.