2024. március 29., péntek

A kínaiaké lehet a bori rézbánya is

A kínaiak már majdnem döntöttek: átvennék a Bori Bányászati és Kohászati Medencét (RTB), ám feltételeik listája igencsak hosszú. Ezt hamarosan benyújtják a kormánynak – írja a Blic napilap.

– Az állam és az RTB nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen feltételt is szabhatna, így más megoldás nincs, mint hogy valakinek átengedjék a vállalatot és ezzel megakadályozzák a veszteségek további halmozódását – vélekedik Saša Đogović közgazdász.

A munkások lehetséges elbocsátásával kapcsolatban a szakember elmondta: az érdekelt cégek feltételeihez leszünk kénytelenek igazodni.

Az RTB szakszervezeti képviselői közölték: nem tájékoztatták őket a kormány és a kínaiak tárgyalásairól. Ha elbocsátásokra kerül sor, azt csak úgy lehet elfogadni, ha minden távozónak 600–800 euró végkielégítést fizetnek szolgálati évenként.

– Ha a Szerbiai Villanygazdaságban és a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban akkora végkielégítéseket tudtak kifizetni, akkor a 700 méterrel a felszín alatt dolgozó bányászok is megérdemelnek 800 eurót egy-egy szolgálati évre – jelentette ki Dragan Aleksić, az RTB Önálló Szakszervezetének elnöke.