2024. április 16., kedd

Andy Vajna hiányolja a történelmi filmeket

Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint az utóbbi években sikerült rendbe tenni magyarországi filmfinanszírozást, amely ennek következtében átlátható lett. Pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy, mindent elszámolnak, és erősen ellenőrzik, hogy a támogatás mind a vászonra jusson, ne más helyekre. A munka eredményei is megmutatkoznak, amit bizonyít – fogalmazott a 2011-ben kinevezett kormánybiztos –, hogy az utóbbi másfél évben a világon majdnem minden nagy díjat megnyertek a magyar filmek.

Andy Vajna (Kép: MTI)

Andy Vajna (Kép: MTI)

 A Kossuth rádió műsorában, a Vasárnapi újságban nyilatkozó Andy Vajna hangsúlyozta, a filmek fejlesztését, előkészítését, gyártását és terjesztését támogató Magyar Nemzeti Filmalapnál olyan csapatot állítottak össze, amelynek tagjai erőteljesen dolgoznak, érdekli őket a film, és a szakmát fejlesztő dolgokat próbálnak letenni az asztalra.

Andy Vajna szerint a romokból építették fel a mai filmtámogatási rendszert. A megelőző években a szakma lejáratta magát, mindenki azt hitte – mondta –, hogy a filmesek lopnak, csalnak, pedig nem. A rossz szájíz miatt azonban a bizalom elveszett, ezért nem kapták meg azt a támogatást, amit megérdemelnének, vagy ami kellene, hogy legyen. Olyan sok probléma volt a filmek körül, hogy muszáj volt ezt leállítani – fogalmazott. Ráfért tehát egy új irány a szakmára, amely most már élvezi ennek a gyümölcseit. Van egy rendszer, amely működik, és amelyet most már mindenki megért – mondta.

A kormánybiztos hangsúlyozta, az utóbbi másfél évben a világon majdnem minden nagy díjat megnyertek a magyar filmek – berlini, Karlovy Vary-i filmfesztiválok, Golden Globe, Oscar, Independent Spirit Awards, Directors Guild of America. Kivételt a velencei filmfesztivál jelent, amelyen az utóbbi években nem indultak magyarok – mondta.

A neves producer megjegyezte, szerinte egy film vagy jó vagy rossz, a szerzőinek nevezett filmeket pedig az alkotó tulajdonképpen magának csinálja, a közönségre soha nem gondol. Ezeknek a moziknak muszáj, öncélúaknak lenni, a kérdés az, hogy a filmes eltalálja-e úgy a témát, hogy a mozija mást is érdekeljen.

Például az Oscar-díjas Saul fiát nem művészfilmnek tartja, hanem jó filmnek, amely úgy lett összeállítva, hogy aztán megtalálta a közönséget – 280 ezren nézték meg Magyarországon, és világszerte minden díjat megnyert – fogalmazott a kormánybiztos.

Andy Vajna arról is beszélt, hogy hiányoznak neki az új magyar történelmi filmek, de csak a beérkező anyagokból tud válogatni, ő nem tud megíratni egy jó forgatókönyvet, ha a téma nem tetszik az alkotónak. Hozzátette azonban, hogy a Saul fia, a Szabadság, szerelem vagy a bemutatója előtt álló Kincsem című filmeket történelmi témájú alkotásoknak tartja. Elmondta még, hogy próbálkoznak Hunyadi-, betyár- és más történelmi témájú filmekkel is, de az eddig készült forgatókönyvek nem voltak méltóak a megfilmesítésre. Nem akarnak elpazarolni egy Hunyadit, aki fantasztikus történelmi figura, és akiről méltó filmet kell csinálni – mondta.

A kormánybiztos szerint tehát ki kell várni, amíg valamelyik rendező, producer vagy író érdekesnek találja a történelmi témákat, és olyan forgatókönyvvel jön elő, amely megragadja az adott kor karaktereit, és érdekesen el tudja mesélni a történetüket.

Andy Vajna azt is hangsúlyozta, hogy a tiszta, jól működő filmtámogatási rendszer megalkotása mellett a másik feladata a külföldi forgatások Magyarországra csábítása volt. Ez szintén beindult, a világ legnagyobb sztárjai járnak ide dolgozni. Ennek oka – mondta a kormánybiztos –, hogy a külföldiek felfedezték Magyarországot, vagyis sikerült eladni nekik az itteni lehetőségeket, hogy jók a stábok, fantasztikusak a hátterek, valamint azt is, hogy van egy, a filmesek számára nagyon előnyös adórendszer.

Jelenleg Magyarország az első hely, ahová mindenki jönni szeretne filmet gyártani. A filmipar a magyar GDP 0,15 százalékát teszi ki, ennél Európában csupán Angliában mértek magasabb arányt – tette hozzá.