2024. március 29., péntek
HATÁRON INNEN ÉS TÚL

Szentmihálytól Karkaturig

Mielőtt valaki megsértődne, abbahagytuk a két héttel ezelőtti számban megkezdett, mosolyfakasztó kárpát-medencei helységnevek gyűjtését, ám arra jöttünk rá, hogy Vajdaságban nemigen találkozunk ilyenekkel. Létezik? Vagy csak nem vesszük észre?

Bárhogy is, akár a világ többi részén, vidékeinken is a helységnevek közül szép számú utal valamilyen egyházi kötődésre: Szentmihály (kevésbé ismert a Végszentmihály, szerbül: Lokve Alibunar községben), Bácsszentiván, Begaszentgyörgy, Tiszaszentmiklós, Kanizsamonostor, vagy az egyik legszebb nevű – legalábbis számomra –, Szenttamás – a Szent Tamás apostol tiszteletére emelt középkori monostora után.

Tisza Kálmán egykori miniszterelnök Budiszava, vagy Tiszakálmánfalva névadója

Tisza Kálmán egykori miniszterelnök Budiszava, vagy Tiszakálmánfalva névadója

Előfordul a környező terepviszonyokra, növényvilágra vonatkozó utalás: Kishomok/Mali pesak, az inkább Mokrinként emlegetett egykori Homokrév, vagy Homokos/Mramorak, Temesszőlős/Sočica, Kupuszina/Bácskertes, Meszesfalu/Mesić, Homokdiód/Orešac.

Meglehetősen tekintélyes számú település neve őrzi a korábbi betelepülők, lakók nemzetiségére utaló szavakat, pl. Magyarcsernye, Törökkanizsa, Szerbittabé, Kisorosz, Csehfalva.

Előfordul olyan település is, ahol a névadó egy nemzetség, nemesi család vagy személy volt: Tiszakálmánfalva/Budiszava gróf Tisza Kálmán miniszterelnökről kapta nevét, Tiszaistvánfalva/Járek, melyet 1904-ben, az akkori miniszterelnök tiszteletére változtatták meg Tiszaistvánfalvára, előtte Ireg, Járek, Jármos formában is előfordult. Továbbá említhetnénk Sajkásszentivánt, mely az 1300-as években a Szentiványiak birtoka volt, továbbá Banatski Despotovacot, magyarul: Ernőházát, mely Kiss Ernő honvédtábornok aradi vértanú nevét viseli, vagy Lukácsfalvát, amely Lukács Lázár örmény nemzetiségű nagykereskedőről kapta nevét, aki 1781-ben az osztrák udvari pénztártól 30 000 lánc bánsági földet vásárolt, és Lukácsfalvát is betelepítette. Szép példa a Pancsovába immár beolvadt Hertelendyfalva/Vojlovica nevének kialakulása. A falu nevét Hertelendy Józsefről, Torontál vármegye főispánjáról kapta, aki egyben a falu gondnoka is volt.

Legtöbb mai településen számon tartják a helység nevének eredetét, még akkor is, ha gyakran csak legendák utalnak arra. Viszont vannak egészen hihetetlen hangzásúak, melyek eredete – szinte biztosra vehető –, csak a külső szemlélőnek mulatságos, a bent lakóhoz teljesen hozzánő.

Mondjunk néhányat? Bozítópuszta/Aleksandrovo, Alibunár – török eredetű név: Ali kútja, Brazília/Bagremovo, Sári vagy Babapuszta/ Aleksa Šantić, India, azaz Inđija, Lyukó (Ljukovo), Mérges/Ljutovo, Lesemér/Ležimir, Körtéd/Kruščica, Szolnok/Žarkovac, Karkatur/Mićunovo.

A sort gondolom folytatni lehet.