2024. április 19., péntek

Emberi tévedés okozta a veronai busztragédiát

Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt – mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek pénteken.

A Polstrada az első percektől jelen volt az olaszországi A4-es autópálya veronai szakaszán január 20-án történt baleset helyszínén. A szerencsétlenül járt busz a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőit szállította. A tragédiában 16-an veszítették életüket és 26-an megsérültek.

„A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására. Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta” – jelentette ki Girolamo Lacquaniti. A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta.

A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben. Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az – azóta már Magyarországra szállított – súlyos sérültek egyike.

Az ügyészséggel szorosan együttműködő Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak: az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatára. A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30–60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek. A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet, és a gyanúsított vádlott lesz.