2024. március 28., csütörtök

Kampányhangulatban

Tegnap a hajnali órákban a Köztársasági Választási Bizottságnak átadták Saša Janković elnökjelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat.

Saša Janković  (Fotó: Beta)

Saša Janković (Fotó: Beta)

Összesen 17 866 aláírás gyűlt össze. Saša Janković mellett Dušan Duda Ivković világhírű kosárlabdaedző és a Szerbiáért félelem nélkül polgári csoport képviselői is jelen voltak az aláírások átadásakor. A Magyar Mozgalom is támogatja Saša Janković elnökjelölését, Szabadkán, Topolyán, Magyarkanizsán, valamint Zentán gyűjtötte az aláírásokat.

A Szerb Haladó Párt és koalíciós partnereinek képviselői szombaton délben átadták a Köztársasági Választási Bizottságnak az Aleksandar Vučić jelöléséhez szükséges aláírásokat, amit állításuk szerint mindössze 12 óra alatt gyűjtöttek össze.

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

A Köztársasági Választási Bizottság vasárnap kihirdette Aleksandar Vučić elnökjelöltségét, a kormánykoalíció (Szerb Haladó Párt, Szerb Szocialista Párt, Szerbiai Szociáldemokrata Párt, Vajdasági Magyar Szövetség, Egységes Szerbia, Szerbiai Nyugdíjasok Uniója, Szocialisták Mozgalma, Szerb Megújhodási Mozgalom, Szerbia Ereje Mozgalom) támogatását élvező jelenlegi kormányfő az első, akinek megfelelő számú aláírás gyűlt össze, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A támogatói aláírásokat szombat délben adták át, a Köztársasági Választási Bizottság szerint az érvényes aláírások száma 56 516.

Vuk Jeremić Čačaknál kampányolt, és arra kérte a polgárokat, szavazzanak rá, mert ebben az esetben saját magunk alakíthatják jövőjüket. Az államfőjelölt hangsúlyozta: nagy nemzetközi politikai tapasztalattal rendelkezik, és ha sikerül győznie, ez nagy mértékben segíthet Szerbia fejlesztésében és modernizációjában.

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke kijelentette, az országnak nem lehet olyan elnöke, akinek kezében az összes hatalom összpontosul. A radikálisok vezére a kalemegdáni kampánysétája közben kiemelte, Aleksandar Vučićot csak ő tudná igazából „ellenőrizni”, erre egyik más jelölt sem képes. Šešelj kiemelte: az évtizedek óta tartó szegénység megnyomorította a népet.

– Ez a helyzet kérdésessé tette a jövőbe vetett hitet, attól félek, hogy a hazaszeretet végleg háttérbe szorul – mondta a radikális pártvezető. Szerinte csak az mentheti meg az „áldatlan” helyzetet, ha hátat fordítunk az Európai Uniónak és Oroszországgal fűzzük szorosabbra kapcsolatainkat.

Nebojša Stefanović belügyminiszter tegnap kijelentette, egyelőre nem volt szó arról, ki lesz a következő kormányfő abban az esetben, ha a Aleksandar Vučić jelenlegi kormányfő megnyeri az elkövetkező államfői választásokat.

– Nem beszélgettünk erről a témáról, és nem is történtek ezzel kapcsolatos számítgatások. Ez a következő államfő dolga lesz, és pedig azt hiszem, hogy Vučić lesz a következő államfő – mondta a belügyminiszter. Hozzátette: pillanatnyilag a stabilitásra kell összpontosítani, mert ez garantálja az erős gazdaságot, ennek köszönhetően több munkahelyet lehet létesíteni, egy jobb, és modernebb Szerbiát lehet építeni.

Közben természetesen találgatások folynak az államfői választás kimeneteléről, Đorđe Vukadinović, a Nova srpska politička misao (Új szerb politikai gondolat) igazgatója szerint valóban szenzációnak lehetne tekinteni, ha Aleksandar Vučić nem győzne az első körben.

– Hogy miért van így, az már más téma. A Szerb Haladó Párt dominál a médiában, a politikában, és a gazdaság területén is, ez pedig garantálhatja elnökjelöltjük győzelmét. Kivéve, ha valami csoda nem történik. A csodát pedig a részvételi arány jelentheti. Egyelőre azonban Vučić győzelme nem kérdéses, nagy esélye van arra is, hogy már az első körben nyerjen, jelenleg nagyon közel áll az 50 százalékos támogatottsághoz. Ha azonban megvizsgáljuk és figyelembe vesszük, hogy mi is történt az egy évvel ezelőtti választásokon, akkor szerintem már 50 százalék fölött jár – magyarázta a politikai elemző.

Nyitókép: Saša Janković (Fotó: Beta)