Nemrég még azzal riogattak Európában, hogy a barbár szerb (pszicho)patás ördög milyen nagy gondot okoz(hat) a kontinensen. Ezek az idők szerencsére elmúltak. Közben kiderült: Szerbia se nem ördög, se nem angyal, csak egy ország, amely a kommunizmus bukásakor nem hallotta meg az idők szavát, és rettenetesen keserves, sőt veszélyes helyzetbe manőverezte magát. Épp akkor, amikor európai országok sokasága tartotta prioritásnak az EU-csatlakozást. Nekik már sikerült. Szerbia azonban csak néhány éve fogott hozzá a tagsághoz szükséges reformokhoz. De már elszántan csinálja a leckét. A 35 uniós feladatból a nyolcadiknál tart, s elég jól halad. Ezért az első félévben ez a szám tovább gyarapodhat, következésképpen több lesz a munka, amelynek a végét még senki nem látja.
Belgrád eltökélt. Főleg azóta, hogy belátta: az EU nem ördögtől való. Igaz, az uniós államok is rájöttek végre: Szerbia sem a pszichopatás, s vannak európai értékei, tehát köztük a helye.
A korábbi gyalázatos szerb országimázs, valamint az Unióval kapcsolatos távolságtartás és negatív szemléletmód megváltoztatásában főszerep jutott az előző és a jelenlegi kormánynak, amelynek vezetőjét megbízható partnerként kezelik Brüsszelben. Aleksandar Vučić miniszterelnöknek ráadásul sikerült az, ami elődeinek nem. A nyugat-balkáni tagjelöltek és az EU-ba vágyók sorának szinte a végéről majdnem az élre vezette Szerbiát, amelyet maroknyi hazai párt, így a VMSZ is, már régóta igyekszik az európai közösségbe tessékelni.
Az útkeresésben több „külsős” is segít(ett). Németország és Nagy-Britannia mindenképpen, de kiemelkedik Magyarország tevékenysége is. Budapest támogatása a kétoldalú kapcsolatokat is kedvezően befolyásolja. Ha másért nem, nekünk már csak ezért is megéri Szerbia uniós közeledése.
