2024. április 19., péntek
KÖZTÁRSASÁGI ÉS TARTOMÁNYI KORMÁNY

Oktatási és egészségügyi intézményeket újítanának fel

A vajdasági oktatási és egészségügyi intézményekbe való befektetésekről tárgyalt a szaktitkárok jelenlétében tegnap Igor Mirović tartományi kormányfő Mladen Šarčević oktatási, tudományügyi és technológiai fejlesztési miniszterrel és Marko Blagojevićtyel, a közbefektetéseket irányító országos iroda igazgatójával.

Mirović emlékeztetett arra, hogy a tartományi hatóságok elfogadták az általános és középiskolák felújításának hároméves tervét, és javasolta, hogy alakítsák ki a hatékony együttműködési és egyeztetési formát, valamint a gyors információcsere módszerét. A jobb eredmény érdekében egyeztetni kell a lépéseket, és fontos pontosan tudni, hogyan használják fel a rendelkezésre álló eszközöket, és melyik iskolában milyen hatalmi szintről történik a beruházás. Mint mondta, a vajdasági oktatási intézmények közös felújításának a köztársasági és a tartományi kormány együttes ülésén megbeszélt terve máris megvalósulni látszik, hiszen alig egy hét alatt három iskolában is megkezdődtek a munkálatok: egy-egy intézményben Plandištén, Verbászon és Boldogasszonyfalván (gospođincin).
Šarčević miniszter támogatta az együttműködés erősítésének tervét, és közölte, hogy a szaktárca már intenzíven együtt munkálkodik a közberuházási irodával.
Marko Blagojević, a befektetéseket irányító iroda vezetője a tervdokumentációk hiányára hívta fel a figyelmet, és közölte, hogy a listájukon nyolcvan olyan oktatási és egészségügyi intézmény szerepel, amelyeknek a felújítása megkezdődhet e dokumentáció kidolgozását követően.
A megbeszélésen az egészségházakra és a felsőoktatási intézményekre vonatkozóan is hasonló tervekről volt szó.