2024. április 16., kedd

Hazajárnak zenélni

Csókán adott koncertet a Blissfull vonósnégyes

A múlt héten Csókán a katolikus templom parókiáján adott koncertet a zömében vajdasági származású zenészekből verbuválódott szegedi Blissfull (örömteli jelentésű) vonósnégyes. Az együttes a tágas hittantermében lépett közönség elé egyházi és klasszikus darabokkal. A képzett zenészekből: Szilvási Annamária (első hegedű), Dudás Virág Ervin (hegedű) Farkas Sefcsity Mirella (cselló) és Korponai Zsolt (brácsa, hegedű) álló zenekar már nem először koncertezett Vajdaságban. Az együttes vezetője a csókai származású, Szegeden hegedűtanárként dolgozó Korponai Zsoltot kértük meg, mutassa be a Blissfull zenekart:

– Tavaly novemberi megalakulásunk után Vajdaságban először Csókán vendégszerepeltünk a karácsonyi műsorban. Ebben a felállításban fél éve zenélünk együtt, de már előtte is játszottunk közösen. Mindannyian a Zenetudományi Egyetem Zeneművészeti Karán ismerkedtünk meg, illetve voltak előzményei az együtt zenéléseinknek. Én már 15 éve élek Szegeden és 2010-ben fejeztem be a tanulmányaimat, jelenleg Kiskunhalason a zeneiskolában hegedűoktatóként dolgozom. Annamária mezőhegyesi, Mirella szabadkai, Ervin pedig kishegyesi származású, tehát a vonósnégyes háromnegyed része vajdasági. Szegeden még nem is adtunk koncertet ebben a felállításban, de ami késik, nem múlik.

A zene szeretete hozott össze bennünket, a tanulmányaink során jó barátságba kerültünk egymással. Szegeden szoktunk próbálni, Annamária és Ervin még nem fejezte be a tanulmányait, de amikor időnk van rá, együtt gyakorolunk valamelyik próbateremben. A csókai fellépésünkre komolyzenei, filmzenei és egyházi darabokból válogattuk össze a műsorunkat, hogy minél változatosabb legyen a közönség számára. Amikor csak tehetem, hétvégeken haza szoktam látogatni Csókára – mondta Zsolt, a Blissfull vonósnégyes vezetője.