2024. március 29., péntek

Mégis lesz szórakozóhely a Béga-tavon?

A beruházó kártérítési pert indíthat az őt akadályozó polgárok ellen

A fellebbviteli bíróság pontot tett a nagybecskereki vízi szórakozóhely építése körül csaknem három éve tartó perre: a tiltakozó nagybecskereki polgárokkal szemben a leendő beruházó Nikola Novaković javára döntött.

Hiába tiltakoztak, most beperelhetik őket (Fotó: Kecskés István)

Hiába tiltakoztak, most beperelhetik őket (Fotó: Kecskés István)

Ez pedig azt is jelentheti, hogy hamarosan vízi szórakozóhely kerül a Nagybecskerek központjától nem messze levő, hármas számú Béga-tóra. Hogy ezt a környéken élő polgárok majd miként fogadják, az kiderül. Akárcsak az, hogy a beruházó kártérítési pert indít-e azok ellen a polgárok ellen, akik meggátolták a szórakozóhely vízre helyezésében.
A fellebbviteli bíróság gyakorlatilag megerősítette a nagybecskereki alapfokú bíróság első fokon meghozott tavalyi ítéletét, amelyben elutasította annak az 53 nagybecskereki polgárnak a beadványát, akik kezdeményezték a Béga-tóra tervezett vízi szórakozóhely eltávolítását. A beruházó Nikola Novaković két évvel ezelőtt a környéken élő polgárok folyamatos tiltakozása és ellenzése után a város központjában levő kettes számú Béga-tó partjáról elszállíttatta a leendő vízi szórakozóhely elemeit, és bírósági eljárást kezdeményezett. Mivel a fellebbviteli bíróság ítélete jogerős, így most fennáll annak a lehetősége, hogy kártérítési pert indítson a beruházó, amiért annak idején nem bírta megvalósítani a beruházását.
A tiltakozást a polgárok 2014-ben kezdték, amikor a beruházó elkezdte az előkészítő munkálatokat. A környéken élők hónapokon keresztül tiltakoztak és „őrizték” a Béga-tavat, amelyre Nikola Novaković szórakozóhelyet szándékozott építeni. Ehhez ugyanis neki megvolt az önkormányzat engedélye. A polgárok szerint viszont megengedhetetlen, hogy mint fogalmaztak, „olcsó szórakozás” színhelyévé tegyék a környezetet, ahová ilyen létesítmények semmiképpen nem illenek be. A Béga-tó környékén középiskolák találhatók, van itt általános iskola, óvoda, napközi, sportpályák. A környék építészeti szempontból a város legszebb része (Kishíd, igazságügyi palota, református templom, zárda…). A környezetvédők szerint pedig kis tóról van szó, és vizének egyharmadát évente egyszer cserélik. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lesz-e ahhoz, hogy jelenlegi mértékben megmaradjon a tó tisztasága. Másrészt a tapasztalatok szerint az effajta szórakozóhelyek inkább a bűnözést serkentik, mintsem a fiatalok szórakozását szolgálják.
Az építkezés megkezdését a Kisamerika helyi közösség lakói fizikai ellenállást tanúsítva meggátolták. A vállalkozó – aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy rendelkezik minden szükséges engedéllyel – csak odáig jutott, hogy a tópartra szállított két hajótestet (a tervezett hatból), és megpróbálta bekeríteni az építőhelyet, de az sem sikerült neki. Mivel a polgárok fellebbezést nyújtottak be az építkezési engedélyre, a munkálatokat bírósági rendelettel ideiglenesen leállították.
A bíróság azonban megállapította, hogy mind a beruházó, mind az engedélyt odaítélő Vajdaság Vizei közvállalat törvényesen járt el. Ez pedig azt jelenti, hogy a beruházónak jogában áll megépíteni a 200 négyzetméteres, 100 ülőhelyes szórakozóhelyet. Az önkormányzati rendelet értelmében pedig még egy hasonló szórakozóhely megépítésére is van lehetőség.