2024. március 28., csütörtök

Legjobbak a jók között

Díjazták a vajdasági idegenforgalom színe-javát – A kávézók kategóriájában a magyarkanizsai Art cafénak jutott a kitüntetés

A Vajdasági Gazdasági Kamara immár 25. éve ítéli oda az elismerést azoknak az idegenforgalmi vállalatoknak, amelyek a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtják az adott kategóriákban. A Siker kapuja című kitüntetést tegnap az újvidéki Prezident Szállodában adták át azoknak az étterem-, kávézó-, hotel-, borpince-, tanyatulajdonosoknak, -vezetőknek, akik jelentős mértékben hozzájárulnak Vajdaság idegenforgalmi értékei fejlesztéséhez.

– A tartományi kormány egyik fő célja, hogy megteremtse a feltételeket Vajdaság gyors gazdasági fejlődéséhez. A turizmus jelentős arányban hozzájárul ehhez – mondta Đorđe Miličević, a tartományi kormány alelnöke. – Az idegenforgalom mint gazdasági ágazat Szerbiában évről évre növekszik, tavaly például több mint egymilliárd eurót hozott az ország konyhájára. Ehhez nagymértékben hozzájárult a vajdasági idegenforgalom is. Vajdaságot ugyanis több mint 446 ezer külföldi és hazai turista látogatta meg a múlt évben, nyolc százalékkal többen a korábbi évekhez viszonyítva. Valamennyien együttesen mintegy 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek.

A díjazottak, akik hozzájárultak Vajdaság idegenforgalmának fejlesztéséhez (Fotó: Dávid Csilla)

A díjazottak, akik hozzájárultak Vajdaság idegenforgalmának fejlesztéséhez (Fotó: Dávid Csilla)

A tartományi kormány ebben az évben több mint 75 millió dinárral támogatja a különböző idegenforgalmi tevékenységeket. A Vajdasági Turisztikai Szervezet költségvetése is növekedett az idén, és az a feladata, hogy a hazai és a külföldi vásárokon minél jobban bemutassa Vajdaság turisztikai lehetőségeit – hangsúlyozta az alelnök.

A Vajdasági Gazdasági Kamarának fontos szerepe van az idegenforgalmi ágazat népszerűsítésében.

– Ezekkel a kitüntetésekkel, valamint különböző fejlesztési programokkal hozzájárulhatunk Vajdaság idegenforgalmának fejlesztéséhez. Ezenkívül serkentjük a helyi önkormányzatok fejlődését is, és ezáltal növeljük a foglalkoztatást Vajdaságban – mondta Boško Vučurević, a gazdasági kamara elnöke.

Vajdaság legjobb kávézójának a magyarkanizsai Art cafét tüntették ki. Az elismerést Konc Natália igazgató és Velibor Vranić menedzser vette át.

– Ez nagy megtiszteltetés számunkra. A kávézó különlegessége az, hogy minden délután Kurina Miklós zongoraművész szórakoztatja vendégeinket. Ezenkívül könyvek, folyóiratok sokasága található a kávézóban, a vendégek tehát mindig találhatnak a kedvüknek, ízlésüknek megfelelő olvasnivalót. Időnként koncertesteket szervezünk jazz, latino és etnozenével – mondta Konc Natália, az Art café igazgatója. – A környező falvakból, városokból is érkeznek hozzánk látogatók, így mindig telt házasak a rendezvényeink. Legjobbnak lenni a jók között egy különleges érzés. Reméljük, hogy nemcsak a kamara és a zsűri tagjai gondolják ezt így, hanem a vendégek is úgy érzik magukat, mintha Vajdaság legjobb kávézójában ülnének – tette hozzá Natália.