2024. április 19., péntek

Az év vállalkozói Topolyán

A pálinkacentrumot működtető Fekete Ibolya és a cukrász kisiparos Angyal Gabriella kapta az elismerést

Topolya község területén az adóhivatal adatai szerint 800 Kft.-t jegyeztek be, de ebből csak 350 folyamatosan aktív, ugyanakkor a bejegyzett több mint félezer kisvállalkozó és kisiparos mindegyike aktív. Vállalkozások szűnnek meg, és az újak is folyamatosan alakulnak, de a kisvállalkozások száma évek óta 550 körüli.

A közelmúltban tartották meg a vállalkozók bálját, amely a topolyai vállalkozók hagyományos februári rendezvénye. Vanyúr Gabriella, a Vállalkozók Általános Egyesületének titkára arról is beszámolt, hogy az idén évfordulót is ünnepelnek.

– Topolyán 1887-ben alakult meg először az iparosokat és kézműveseket felölelő Iparosok Egyesülete, tehát az idén ünnepli egyesületünk fennállásának 130. évfordulóját. Folytatva a hagyományt, és az idő múlásával bekövetkezett változásokhoz alkalmazkodva, a Szabadkai Körzeti Kamara és a helyi önkormányzat segítségével 2002. április 15-től a Topolyai Vállalkozók Általános Egyesületeként működik, amely az iparosok és kézművesek mellett felöleli községünkben működő kis- és középvállalkozókat is. 2016 júliusa óta egyesületünk a Szerbiai Gazdasági Kamarában is bejegyezték. Amellett, hogy egyesületünk a vállalkozók problémáival foglalkozik, különböző ünnepségeket is szervezünk, például a hagyományosan megrendezésre kerülő vállalkozók bálját. Nyolcvanhét vendég volt jelen a bálon, a kiváló hangulatról a törökbecsei Új Fiúk együttes gondoskodott. A rendezvény fővédnöke a Capriolo kerékpárgyár, a kiskunmajsai Jonathermál, valamint az Em Commerce volt. Az est folyamán a tombolahúzáson 82 értékes ajándék talált gazdára. Egyesületünk igazgatóbizottságának döntése alapján két vállalkozót jutalmaztunk meg két kategóriában. Angyal Gabriella, a Tinanna cukrászda tulajdonosa vállalkozásának sikeres fejlődéséért kapott elismerést. Tevékenységét 2014 nyarán jegyeztette be vállalkozóként, 2016-ban pedig már három üzlete működött. Fekete Ibolya pálinkafőzdéjét pedig 27 évvel ezelőtt, még 1989-ben alapították. Ő a sokéves sikeres munkájáért részesült elismerésben. Termékei helyi és országos versenyeken nyertek érmeket, serlegeket, és Ibolyát 2016 decemberében a Szent Miklós Pálinkalovagrend tagjává választották. Srdić Saša, Topolya község képviselő-testületének elnöke adta át a helyi önkormányzat ajándékát, valamint Pozsár József, a Vállalkozók Egyesületének alelnöke az elismerő oklevelet – számolt be Vanyúr Gabriella.

 A díjazott vállalkozók közül Fekete Ibolya elmondta, hogy még 1989-ben megnyitotta vállalkozását, és azóta működik az általa irányított pálinkacentrum. Élelmiszer-ipari végzettséggel vágott bele a pálinkafőzésbe, és kezdetben folyamatosan képezte magát, és egyben az ügyfeleket is megtanította arra, mi a jó kisüsti készítésének a titka. A kimagozott, egészséges gyümölcsökből lehet jó pálinkát főzni, és nagyon fontos, hogy romlott, penészes gyümölcs ne kerüljön a cefrébe, ahogyan más tisztátalanság sem kívánatos. Ezért úgy érzi, hogy sokban hozzájárult a helyi pálinkakultúra fejlesztéséhez is. Az elmúlt évtizedekben számos elismerést kapott. A saját készítésű pálinkái nagyok sok arany-, ezüstérmet és oklevelet érdemeltek ki. Február közepén Baján a bodzapálinkáját aranyéremmel, a körtepálinkáját pedig ezüstéremmel jutalmazták.