2024. április 20., szombat

Ügyeletes pénznyelők

Az új esztendő kezdetén a miniszterelnök ragyogó arccal jelentette be, hogy több milliárd dinárra rúg a tavalyi költségvetési többlet, tehát bőven lesz pénz a lakosság életszínvonalának növelésére. Ez alatt pedig azt értette, hogy növelni fogják az állami alkalmazottak fizetését és a nyugdíjakat is.

Azóta nagy a csend ezen a téren, pedig nyakunkon az elnökválasztási kampány, s egyre nagyobb a tolongás az ország első emberének a bársonyszéke körül. Érthető, hogy ilyen körülmények között csaknem teljesen feledésbe merült a kormányelnök ígérete, amit elsősorban az érintettek tulajdonképpen nem is vettek komolyan. Erre a pesszimizmusra a napokban olajat öntött a legnagyobb példányszámú fővárosi napilap, hiszen szellőztetni kezdte a nagy költségvetési többlet sorsát. A pénznek egy igen jelentős része ugyanis egyszerűen „eltűnt”. Mivel tudjuk, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, így ennek az összegnek is nyoma van. A kormány ugyanis a pancsovai vegyi művek helyett kifizette a többségében orosz kézben levő kőolajipari vállalatnak a 13 milliárd dináros adósságát. Ez az egyetlen tollvonás nemcsak a vehemensen beharangozott többletet falta fel, hanem 7,9 milliárd dinár hiányt okozott az ország bukszájában. Erről azonban egy szó sem esett azóta. Akár arról, hogy az idei évben is meglehetősen rosszak a kilátások. A zimonyi Galenika gyógyszergyár ugyanis már jó ideje szinte fuldoklik az adósságban, és a folyamatos termelés ellenére sem tud kikecmeregni a veszteségek örvényéből. Tudjuk, hogy a kormány az illetékes állami igazgatóság által eddig már nem egyszer – finoman fogalmazva – stratégiai partnert keresett az üzem talpra állítása érdekében, de erre egyelőre igen kevés az esélye. A közelmúltban ugyanis egy brit–orosz konzorcium vezetői komoly tárgyalásokat folytattak, s már az a hír is felröppent, hogy csupán napokon múlik, mikor ütik nyélbe az üzletet. A leendő vevő ugyan bejelentette, hogy hajlandó 30 millió eurót befektetni, s a zimonyi céget a térség vezető gyógyszergyárává fejleszteni, de a hosszú évek alatt felhalmozódott adóssággal ők sem tudnak mit kezdeni. A Galenika ugyanis nem kevesebb mint 150 millió euróval tartozik a Srbijagasnak és az adóhivatalnak, ezenkívül az őt korábban hitelező ügyviteli bankok 70 millió euró követelésük behajtásától sem szándékoznak elállni. Vagyis 220 millió kemény valutára lenne szükség ahhoz, hogy a „frigyre váró leányzó” adósság, de hozomány nélkül esetleg elkeljen.

Az említett konzorcium érdeklődése ugyanis erősen megcsappant, amikor tudomást szerzett a gyógyszergyár pénzügyi kötelezettségeiről.

Nagy tehát a valószínűsége annak, hogy a kormánynak megoldást kell találnia erre a nem kis problémára, s már elhangzott, hogy esetleg ismét a (z adófizetők) zsebébe nyúl, kifizeti a tartozásokat, és ismét megpróbálja valamelyik külföldi érdeklődőre rásózni. Pedig nagyjából két évtizeddel ezelőtt, természetesen még a miloševići időkben, az akkori hatalom foggal-körömmel és törvénytelen eszközökkel igyekezett visszaszerezni a gyárat Milan Panić amerikai–szerb üzletembertől, aki egy ideig Szerbia miniszterelnöke is volt. Az akkori privatizáláskor indult meg lényegében a lejtőn az egykor sokkal szebb napokat is megért Galenika. Ma már eljutott addig a pontig, hogy a vegyi művekkel, a vasúttal, a közútkezelő közvállalattal és még néhány állami céggel együtt kivívja magának az „ügyeletes pénznyelő” meglehetősen dicstelen címet.