2024. április 19., péntek

Törlesszék az adósságot!

Ötvenötmillió dinárral tartoznak az Elgasnak – Nagyberuházás a zentai egészségházban

Decemberhez hasonlóan az új esztendő első hónapjában is igencsak felhalmozódott a zentai távfűtéssel melegedők tartozása.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

Az önkormányzat ezért azt kéri a fogyasztóktól, hogy a fűtéshez szükséges földgáz folyamatos biztosítása érdekében február 24-éig törlesszék adósságukat. Győri István alpolgármesternek a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott szavai szerint a zentai gázszolgáltató mintegy 54,9 millió dinárt számlázott a távfűtés felhasználóinak. A jogi és magánszemélyek nagyjából fele-fele arányban tartoznak az Elgasnak.

Győri egyben cáfolta Boris Zec ellenzéki községi képviselőnek az állítását, miszerint az Elgas új szerződéseket szándékozik aláíratni az érintett polgárokkal, és ennek alapján a polgároknak le kell szerelniük az allokátoraikat. Az alpolgármester szerint szó sincs ilyesmiről.

Varga Viktor, a községi tanács gazdasági ügyekért felelős tagja arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy ma, csütörtökön 18 órától a Tiszapart–Alvég helyi közösség nagytermében az önkormányzat tájékoztató előadást szervez az allokátorokkal kapcsolatban. Elmondta azt is, hogy az önkormányzati alapítású intézmények tartozásait eddig is rendszeresen kifizették az Elgasnak. Ezzel szemben a Zentai Közkórház 13 millió dinárral tartozik a szolgáltatónak, s ezért az illetékes minisztériumokat is megkérték, hogy mielőbb juttassanak anyagi forrásokat az egészségügyi intézménynek az adósságok törlesztésére.

Munkatársunk kérdésére válaszolva az alpolgármester elmondta, hogy a köztársasági és a tartományi szervekkel egyaránt tárgyalásokat folytattak a város távfűtéssel kapcsolatos problémájának a megoldására, s valószínűleg új hőszolgáltatót hoznak létre. Azt is fontolgatják, hogy ennek keretében egy gázkazánnal és egy biomasszával működő kazánnal biztosítják majd a hőellátást. Ezek üzembe helyezése a becslések szerint 4-5 millió euróba kerülne, amit az önkormányzat önerőből képtelen finanszírozni, ezért a tartománytól és a köztársaságtól is segítséget kérnek. Varga Viktor elmondta, hogy a zentai távfűtés biomasszával történő megoldását ígérő Wind Vision nem teljesítette a megkötött megállapodásban vállalt kötelezettségeket, ezért az önkormányzat megszakította a holland–belga konzorciummal aláírt megállapodást. A multinacionális cégnek 2016. október 15-éig be kellett volna állítania egy földgáz-üzemeltetésű kazánt, amellyel megoldották volna a távfűtést.

A sajtótájékoztató folytatásában Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségügyért és szociális ügyekért felelős tagja és dr. Surján Gusztáv, az egészségház igazgatója számolt be az intézményben esedékes beruházásokról. Eszerint 35 év után komoly fejlesztéseket terveznek az egészségházban, amelyben az utolsó nagyberuházás még a múlt század nyolcvanas éveiben történt, amikor is az inasiskolát alakították át egészségügyi intézménnyé. Most az egészségház főépületében lecserélik az összes nyílászárót, elvégzik a falak szigetelését, újrafestik, kimeszelik a belső falakat, és a padlózatot is lecserélik. A projektummal kapcsolatos közbeszerzési pályázat márciusban zárul, ezután hamarosan a munkálatok is elkezdődhetnek. A beruházásokat követően felújítják a Tornyosi úti rendelőt és a falusi rendelőket, s az egészségház fűtési rendszerének a felújítása is tervben van.

Az egészségház felújítása 38 millió dinárba kerül, és a Szerbiai Fejlesztési Ügynökség pályázatán szereztek erre támogatást.