2024. április 20., szombat

Magyarországon fogták el a Németországban erőszakoskodó irakit

Elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt – közölte tegnap a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A férfit a bíróság döntése értelmében átadják a német hatóságoknak.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen azonosítani egy iraki állampolgárt és tartózkodási helyét. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A nemzetközi és a hazai adategyeztetéseknek köszönhetően a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei megállapították, hogy a férfi Németországban álnevet használt, de a róla készült fényképfelvételek és ujjnyomatlapok azonosságot mutattak a Magyarországon 2016. november 18-án nyilvántartásba vett 29 éves C. Ali D-vel.

A férfi a bűncselekmény elkövetése után 2016. november 17-én vonaton érkezett Magyarországra – elmondása szerint – azért, mert Németországban nem bírálták el megfelelő gyorsasággal az ügyét. Mivel személyazonossága és egyéb körülményei tisztázatlanok voltak, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a férfi menekültügyi őrizetét rendelte el.

A BMH munkatársai tájékoztatták a nyomozókat, hogy a körözött személyt a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban helyezték el. Az iraki férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei február 17-én elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették, Németországnak történő átadásáról a későbbiekben születik döntés.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész tegnap délelőtt azt közölte, a Fővárosi Főügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte az iraki férfinak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását. A bíróság végzése jogerős és végrehajtható.

A Fővárosi Törvényszéknek a jogerős végzésről szóló tájékoztatása szerint az átadási letartóztatás a terhelt átadásáig, de legkésőbb a végzés jogerőre emelkedésétől számított 10 napig tart. Ha a német hatóságok nem veszik át a határidő letelte előtt a terheltet, akkor a 10 nap leteltét követően szabadlábra kell helyezni.

A bíróság a tárgyaláson arról is nyilatkoztatta a terheltet, hogy kéri-e a nemzetközi jog által biztosított jogvédelem, a specialitás alkalmazását. Erről a jogáról a terhelt a tárgyaláson nem mondott le, ezért a bíróság elrendelte a specialitás szabályának alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy vele szemben az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményen kívül nem indítható és nem folytatható egyéb büntetőeljárás. A bíróság közlése szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés büntetési tételének felső határa 15 év.