2024. március 29., péntek

Nikolić mégsem indul az elnökválasztáson

Tomislav Nikolić államfő az Aleksandar Vučić miniszterelnökkel folytatott beszélgetése után a Kurirnak elmondta, hogy mégsem indul az elnökválasztáson.

Mint mondta, a miniszterelnökkel abban állapodtak meg, hogy ő is Vučićot támogatja majd a megmérettetésen, de továbbra is együtt vezetik majd az országot, ám a tisztségekről az elnökválasztás után tárgyalnak majd.

Mint már erről korábban beszámoltunk, az államfő és a miniszterelnök késődélután találkozott, hogy megvitassák a választás kapcsán kialakult kérdéseket.

A megbeszélés után egy „titokzatos” közös közleményt adtak ki. Ebben kifejtik, hogy a „jövőbeni szoros együttműködésről” állapodtak meg, és egyetértettek abban, hogy Szerbia előtt számos kihívás áll, s közelinek és jónak ítélték kettejük eddigi együttműködését. A választásokkal kapcsolatosan egyebet nem közöltek.