2024. április 20., szombat

Lámpától a monogramos tégláig

A régi használati tárgyak és a téglák őseink küzdelmes életéről tanúskodnak – vallja Pecze István gunarasi gyűjtő

Élete során minden ember legalább egyszer elkezd gyűjteni valamit: szalvétát, bélyegeket, képeslapokat, vagy más apróságot. Aztán a gyűjtőszenvedély alábbhagy, talán a gyűjtemény is elkallódik, megfeledkeznek róla. Az igazi gyűjtőben azonban mindig ott lobog szenvedélyének lángja, hol jobban, hol kevésbé.

Pecze István, a háttérben Nagyapáti Kukac Péter festménye (Sihelnik József felvétele)

Pecze István, a háttérben Nagyapáti Kukac Péter festménye (Sihelnik József felvétele)

A gunarasi Pecze Istvánban már hosszú ideje, több évtizede lobog ez a láng. Ennek köszönheti kitartását és fogyhatatlan érdeklődését a régi használati tárgyak gyűjtése iránt. Ám István bácsi gyűjtési szenvedélye nem merül ki egyszerűen a használati tárgyak gyűjtésében. Sokkal ritkábban látott jelenség, hogy valaki téglákat gyűjtsön. A közép-bácskai faluban viszont gazdag téglagyűjteményt láthatunk a 75 esztendős Pecze István udvarában és garázsában, aki, bár élete során főként földműveléssel, gazdálkodással foglalkozott, mindig is érdeklődött a helytörténet iránt.

Gyűjteményének keletkezéséről, gyűjteményének darabjairól és a gyűjtésről beszélgettünk vele, aki feleségével és gyűjteményével osztja meg gunarasi otthonát.

– Az én mottóm, ami a gyűjtést illeti, az, hogy amit ma már nem gyártanak, legyen az bármi, azt meg kell őrizni az utókor számára. A régi használati tárgyak, vagy akár a téglák is őseink küzdelmes életének emlékei, és ezeket érdemes megőrizni. Sajnos manapság kevesen értékelik a régiséget. Leginkább a néprajzkutatók, vagy egyetemisták, illetve a külföldre települt földijeink tudják mostanság értékelni az ilyesmit, az utóbbiak főleg nosztalgiából – vallja István bácsi.

A régi használati tárgyak gyűjtésével vette kezdetét ennek a színes, sokoldalú gyűjteménynek a kialakulása. Mi minden gyűlt össze az évek során?

– A régi használati tárgyak gyűjtése során jó néhány régi mezőgazdasági eszköz került a birtokomba. Ekék, cirkalom, fogas, és számos más, kisebb eszköz, amit annak idején a mezőgazdaságban használtak, nálam megőrzésre került. Azon kívül vannak még kolompok, amiket régen az állatok nyakába akasztottak, hogy meghallják, merre járnak. Háztartási és konyhai eszközök is vannak a gyűjteményben, amik emlékeztetnek arra, mennyivel nehezebb dolga volt régen a háziasszonyoknak. De vannak régi lópatkók is, amiket még kézzel kalapáltak, és sok egyéb használati tárgy is, ami még mind rendszerezésre vár.

Részlet a garázsban helyet kapott gyűjteményből (Sihelnik József felvétele)

Részlet a garázsban helyet kapott gyűjteményből (Sihelnik József felvétele)

A gunarasi téglagyűjtemény egy része patkókkal kiegészítve (Sihelnik József felvétele)

A gunarasi téglagyűjtemény egy része patkókkal kiegészítve (Sihelnik József felvétele)

A régi használati tárgyak, ha korábban nem találkozott velük az ember, nem mindig hasonlítanak a ma használatos utódaikra, ha egyáltalán van olyan. Gyűjteményének minden darabjáról tudni lehet, hogy pontosan mire használták?

– Igazság szerint még mindig van olyan dolog, aminek a rendeltetésében nem vagyok egészen biztos. Viszont nagyon jó, hogy a gyűjtők is összejárnak, beszélgetnek, bemutatják egymásnak a gyűjteményeik legújabb, vagy legismeretlenebb darabjait, és segítenek egymásnak. Így derült ki egyszer egy horgas végű eszközről, hogy a régi divatú, úgynevezett „cúgos cipő” befűzésére használták. Érdekes dolgok derülnek ki olykor egy-egy régiségről. Az ember nem is gondolná, hogy például cipő befűzésére is volt segédeszköz annak idején.

A használati tárgyak mellett viszont igen ritka, úgy is mondhatnánk, nem hétköznapi dolgot is gyűjt. A monogramos téglákkal hogyan került kapcsolatba?

– A monogramos téglákra akkor figyeltem fel, amikor édesapám mutatott nekem egy téglát, amin a dédnagyapám, Pecze Pál monogramja volt. Ennek az volt az érdekessége, hogy a két „p” betű fordítva állt a téglán. Ez azért volt, mert a korabeli technológia úgy működött, hogy a tégla anyagát képező masszát egy sablonba öntötték, aminek az aljára belevésték a tulajdonos monogramját. Igen, de aki belevéste, az nem gondolta, hogy ha kiöntik, és a tégla elkészül, a belevésett betű tükörképét fogja visszaadni. Később is találkoztam ilyen fordított betűkkel, úgyhogy más mesterekkel is előfordult. Aztán a fiam is hozott haza Magyarországról ilyen monogramos téglát. Épületek bontásánál szinte mindig előkerült egy-egy monogramos tégla. Ezeket mezei téglának nevezték. Viszont nemcsak a mezei téglán volt monogram, hanem az üzemi téglákon is. Bár ezeken inkább a téglagyár neve, vagy a tulajdonos neve állt.

Régi lámpa modern használatban (Sihelnik József felvétele)

Régi lámpa modern használatban (Sihelnik József felvétele)

A Pecze család évtizedekig használta ezt a lámpát (Sihelnik József felvétele)

A Pecze család évtizedekig használta ezt a lámpát (Sihelnik József felvétele)

Más gyűjtőket mennyire foglalkoztatnak a téglák? Meglehetősen ritkán hallani téglagyűjteményről.

– Kevesen foglalkozunk ezzel. Tudom, hogy Bécsben, valamelyik múzeumban van kiállítva egy téglagyűjtemény, és Szentesen is van egy hölgy, aki foglalkozik ezzel. A határainkon innen talán egy-két ember van rajtam kívül, aki kimondottan téglákat gyűjt. Egyébként az utóbbi időben egyre nagyobb divatja van a régi tégláknak, mint beltéri dekoráció. Az egyik szomszédos faluban egy fiatalember egy udvari épületet, amolyan társalgót épített ilyen régi téglákból. Aztán, ami még ritka dolog, hogy vannak gyűjtők, akik a cementlapot gyűjtik. Ez is érdekes dolog, főleg, ha a régi, nem gyári darabokat gyűjtik. Ugyanis nekem van egy régi cementlap gyártására szolgáló gépem, amire teljesen véletlenül bukkantam rá, miközben egy másik tárgy ügyében jártam Magyarkanizsán. Egy ház udvarára bementem, hogy útbaigazítást kérjek, és akkor láttam meg ezt a masinát. Egy idős nénié volt, aki ezt az értékes régiséget a fémhulladék-gyűjtőknek akarta odaadni. Elmesélte, hogyan is készítették a cementlapot: a sablon aljára tették a festéket, ráöntötték a cementet, aztán lepréselték, hogy kitöltse a sablont, majd a cementlapot a sablonból kivéve félretették száradni. És ezt a folyamatot minden egyes alkalommal megismételték, mert egyszerre csak egy lapot tudtak elkészíteni. Ma annyi idő alatt, mint amennyi alatt hajdanán egyetlen ilyen lap elkészült, egy egész raklapnyi kijön a futószalagon.

Egy gyűjtő, egy hozzáértő ember számára felbecsülhetetlen érték mindaz, ami ebben a gyűjteményben fellelhető. Mutat érdeklődést a gyűjtemény iránt bármelyik kulturális intézmény, amely esetleg a későbbiekben ezt a kiemelkedő gyűjteményt gondozná?

– Az én gyűjteményem, és a hasonló gyűjtemények is inkább eszmei, kulturális, mint anyagi értékűek. Az anyagi érték itt elég csekély, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy megőrizzünk néhány dolgot az utánunk következőknek, akik ezekkel a dolgokkal a mindennapjaikban már nem találkoznak. A lényeg, hogy lássák azt, hogy a régi mesterek: ácsok, bognárok, cipészek, kőművesek, vagy az egyszerű földművesek, nap mint nap milyen verejtékes munkával keresték meg a kenyerüket. Fontos látniuk azt is, hogy talán egyik-másik ember írástudatlan volt, de például volt esztétikai érzéke, amivel még a leghétköznapibb használati tárgyból is műremeket tudott készíteni. Jó lenne, ha a későbbiekben is fennmaradna ez a gyűjtemény, ha lenne, aki majd értékelni tudná, esetleg tovább bővülne. Mert, ahogy már elmondtam, ezek a tárgyak mind-mind őseink küzdelmes és fáradtságos életének állítanak emléket – mondta végezetül szívélyes vendéglátónk, aki egy rövid időutazásra invitált bennünket azáltal, hogy megmutatta gyűjteményét.