2024. március 28., csütörtök

Élőújság Tordán!

Pénteken este gazdag programmal várjuk olvasóinkat a Művelődési Otthonban

Február 17-én, pénteken Tordán, a helyi Művelődési Otthonban tart élőújságot lapunk szerkesztősége. Ezzel kezdetét veszi a Magvető mezőgazdasági mellékletünk nyereményjátékkal egybekötött élújság-sorozata, melynek főnyereménye az adai Agromerkur jóvoltából egy 2,50 méteres vetés-előkészítő, valamint számos vigaszdíj. A hangulatosnak ígérkező összejövetelen bemutatjuk legújabb kiadványainkat is olvasóinknak, akiket emellett tartalmas beszélgetésekkel, valamint színvonalas produkciókkal igyekszünk majd szórakoztatni.

Lapunk tavalyi tordai élőújságja

Lapunk tavalyi tordai élőújságja

A Tordai Művelődési Napok elnevezésű rendezvénysorozat keretében rendezendő élőújság 18.45-kor Léphaft Pál, lapunk karikaturistája Arcok a falon című alkalmi kiállításának megnyitójával veszi kezdetét, majd a 19.00 órakor kezdődő gálaműsor keretében lapunk főszerkesztője, Varjú Márta, illetve Nagy Magdolna, a Naptár 2017 kiadvány és Fodor István, a Menedékben és a Szórványlétben című kötetek szerkesztője mutatja be a legújabb kiadványainkat. Az est keretében Léphaft Pál Tapolcsányi Emmanuel, helybeli plébánossal, Varga Attila, a fennállásának tízéves jubileumát ünneplő Magvető melléklet szerkesztője pedig vendégeivel, Juhász Attilával, a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárával, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság titkárhelyettesével beszélget, de a műsorban fellépnek a helybeli fiatalok, valamint a tamásfalvi (hetényi), a magyarittabéi, a törökbecsei és az udvarnoki vendégek is. Az est programja, a hagyományokhoz híven, ezúttal is tombolahúzással zárul.

A rendezvényt követően az érdeklődők akciós áron vásárolhatják meg a Naptár 2017, a Menedékben, valamint a Szórványlétben című kiadványainkat, amelyekhez együttesen 800 dináros áron juthatnak majd hozzá. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk.