2024. április 19., péntek

Szigorodik az illegális bevándorlókkal szembeni eljárás

A kormány kedden benyújtja a parlamentnek az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagot – közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az egyik legfontosabb változás az lesz, hogy a bevándorlóknak egészen addig az országhatáron lévő tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják. Tuzson Bence ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlók kiismerték a jelenlegi, az európai uniós előírásokon alapuló szabályozás kiskapuit, és sokszor csak azért nyújtanak be fellebbezést, hogy az eljárás az ország belső területén folytatódjon, majd „eltűnnek a hatóságok szeme elől”. Ez biztonsági kockázattal jár, hiszen ma már nagyon sok „tisztázatlan státuszú” ember van az EU-ban, aminek következménye a kontinens biztonságának megbomlása – mondta, a kormány alapvető feladatának nevezve az emberek biztonságának megerősítését.

Így ezentúl a tranzitzónát a kérelem jogerős elbírálásáig tartó idő alatt csak Szerbia felé hagyhatják el az illegális migránsok. Emellett a jövőben nemcsak a határtól számított 8 kilométeres sávon belülről, hanem az egész országból visszaszállítják majd a tranzitzónába az illegális bevándorlókat, kivéve a kísérő nélküli 14 év alattiakat – ismertette a politikus. A menekültügyi eljárásokat teljes egészében a tranzitzónában fogják lefolytatni. A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy azokat, akik ma nyitott táborokban várják a döntést kérelmükről, szintén a határ menti zónába vigyék.