2024. április 19., péntek

A házasság egy férfi és egy nő közössége

Hatszázezren írták eddig alá az Anya, apa, gyerekek európai polgári kezdeményezést

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője és Rétvári Bence alelnök kedden sajtótájékoztatón írta alá az aláírásgyűjtő ívet Budapesten.

A kezdeményezés lényege, hogy az Unió polgárai legalább egymillió aláírás összegyűjtésével jogszabály-javaslatot nyújthatnak be, amelyet az Unió intézményei kötelesek figyelembe venni. Az Anya, apa, gyerekek aláírásgyűjtés kezdeményezői azt javasolják, hogy az EU a közös döntésekben „a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja”, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül.

Harrach Péter azt mondta: azt tapasztalják, hogy az Unióban a házasságnak és a családnak különböző definíciói vannak. A polgári kezdeményezés értelmében anya, apa és gyerekek alkotnak egy családot, ami összhangban áll a magyar alkotmánnyal és a családok védelméről szóló törvénnyel. Ők is úgy gondolják, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége, a család házasságon, illetve leszármazáson alapul – mondta a frakcióvezető.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke hozzátette: itt az ideje, hogy Brüsszelben a családügyi kérdésekben is megszűnjön a kettős mérce, az, hogy a természetes család definíciója mellett kiállók mindig háttérbe szorulnak. Hozzátette, az Európai Bizottság egyes tisztségviselői előszeretettel mutatkoznak olyan rendezvényeken, amelyek a hagyományos család definíciójának „felhígítását” célozzák, de a fentihez hasonló kezdeményezések mellett nem igazán állnak ki. Arra kért mindenkit, írja alá az íveket.

Frivaldszky Edit, a kezdeményezés magyarországi szervezője arról beszélt, hogy a házasság adja a család alapját, azt a biztonságos környezetet, amelyben a gyerekek nevelkedhetnek. A család a társadalom alapja, ugyanakkor Európában különböző fogalmak jelentek meg, több nyugat-európai országban az azonos neműek is házasodhatnak, Svédországban pedig született egy 2+ elnevezésű beadvány is, amely a számfüggetlen házasság bevezetését célozná, azaz hogy ne csak két ember köthesse össze az életét – jegyezte meg.

Közlése szerint az európai polgári kezdeményezés feltétele, hogy legalább hét tagállamból hét civil szervezet összefogjon, és egy év alatt egymillió aláírást összegyűjtsön. Mostanáig tíz tagállamban – köztük Magyarországon – sikerült a megfelelő számú aláírást összegyűjteni. Európában eddig több mint 600 ezer aláírás gyűlt össze, s április 3-áig kell az egymilliónak meglennie. Hozzátette: a részletek megtalálhatók az www.anyaapagyerekek.hu oldalon.