2024. április 19., péntek
OLAF-JELENTÉS

A Fidesz a legfőbb ügyésztől kér tájékoztatást

Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő parlamenti írásbeli kérdésben kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy tájékoztassa a közvéleményt a 4-es metró korrupciógyanús beruházásának részleteiről és következményeiről. A politikus szombaton sajtótájékoztatón elmondta, arra vár választ, hogy pontosan mit tartalmaz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése, kik szerepelnek benne, a dokumentum alapján kik ellen folyik nyomozás, vagyis kik voltak azok, „akik széthordták a metrópénzt, és hol landolhattak ezek az összegek”.

Kucsák László aláhúzta, a jelentés egyértelműen utal arra, hogy tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott, és „ezen metrópénzek egy része az MSZP pártkasszájában landolhatott”.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, minél többet lehet tudni az OLAF-jelentésről, annál egyértelműbb, hogy a 4-es metróhoz köthető minden idők legnagyobb korrupciós botránya.

Kiemelte, a beruházás több mint harmadát, 166 milliárd forintot loptak, csaltak el, ami miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie.