2024. április 20., szombat

Zavargások Párizs elővárosában

Harminchét embert előállítottak vasárnapra virradó éjjel az egyik párizsi elővárosban, Bobignyban, ahol ismételten zavargások törtek ki a rendőri erőszak elleni egyik békés tüntetést követően.

A megmozdulást annak a 22 éves férfinak a támogatására szervezték, aki február elején súlyosan megsérült Aulnay-sous-Bois-ban egy rendőri igazoltatás alatt, és akit jelenleg is kórházban ápolnak.

Békésen indult a tüntetés (Beta/AP)

Békésen indult a tüntetés (Beta/AP)

A párizsi prefektúra tájékoztatása szerint szombat este a Bobignyban rendezett szolidaritási tüntetés után a békés, mintegy kétezer fős tömeghez csatlakozó randalírozók megdobálták a helyszínt biztosító rendőröket, majd két gépjárművet és több szemetest is felgyújtottak, valamint két üzletet feldúltak és a helyi buszpályaudvart is megrongálták.

Egy filmre vett előállítás miatt egy héttel ezelőtt négy rendőr ellen vizsgálat indult: egyet nemi erőszakkal, hármat pedig csoportosan elkövetett szándékos erőszakkal gyanúsítanak. Mind a négy rendőrt felfüggesztette állásából a belügyminiszter.
Az ügyészség szerint február 2-án a rendőrök fiatalokat igazoltattak, akikről azt gyanították, hogy kábítószer-kereskedők megbízásából állnak lesben, és biztosítják az értékesítést Aulnay-sous-Bois egyik lakótelepén. Az előállítás során egy 22 éves fekete bőrű férfit, aki megpróbált ellenállni, gumibottal ütni kezdték a rendőrök.

Kedd este Francois Hollande államfő látogatást tett a bántalmazott férfinál a kórházban és kérte, hogy mindenki bízzon az igazságszolgáltatásban, a Théo nevű sértett pedig nyugalomra szólította fel a párizsi elővárosokat, ahol az elmúlt héten rendszeresek voltak a zavargások.