2024. április 19., péntek

Képek az életről

A szabadkai Vöröskereszt felnőtt képzőművészeti műhelyének kiállítása nyílt meg

A szabadkai Népkör MMK Oláh Sándor körgalériájában kedd este a Vöröskereszt szabadkai szervezete felnőtt képzőművészeti műhelyének éves kiállítására került sor. Bevezetőt a műhely mentora, Kerekes Sándor KeS mondott.

– Az alkotásoknak egy része, egy válogatás látható kiállításon. A csoport hetente találkozik, ilyenkor megbeszélésekre és alkotómunkára kerül sor. A képzőművészeti műhely megközelítőleg nyolc éve működik, öt éve a Vöröskereszt berkeiben, az elmúlt években pedig számos díjat kapott hazai és nemzetközi szintű megmutatkozások alkalmával – hallottuk Kerekes Sándortól.

A kiállítást dr. Lidija Segedinčev, a Vöröskereszt szabadkai szervezetének titkárhelyettese nyitotta meg.

– A szabadkai Vöröskereszt remek együttműködést valósított meg a képzőművészeti műhely tagjaival. Alkotásaikkal alapvetően a szépre hívják fel a figyelmet, ugyanakkor megmutatják mindazt, ami az életet jelenti, ami mindannyiunkat körülvesz. A képeken érződik a lelkesedésük, s az egyéniségük, a stílusuk és a személyes jellemvonásaik is kirajzolódnak ezekben az alkotásokban. A szemlélőkre mély hatást tehetnek ezek a képek – mondta dr. Lidija Segedinčev.

A megnyitón Magyari Éva és Mirjana R. Milojković lépett fel. A tárlat 25-éig tekinthető meg.