2024. március 28., csütörtök

Kelemen Hunor: Romániát egyre nehezebb jogállamnak nevezni

Romániát egyre nehezebb jogállamnak nevezni, a hatalmi ágak szétválasztása pedig illúzió – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitáján a parlamentben.

Az RMDSZ elnöke kifejtette: nemcsak január 31-étől kezdődően (a tüntetéseket és magát a bizalmatlansági indítványt kiváltó Btk.-módosító sürgősségi kormányrendelet kibocsátásának napja), hanem évek óta nem lehet jogállamról beszélni.

A szónok kétségét fejezte ki: jogállam-e az, ahol nem tartják be a törvényeket, ahol az oktatási törvény egyes rendelkezéseit nem léptetik életbe, és ezért senkit sem vonnak felelősségre.

„Milyen jogállamiság az, ahol a Románia által ratifikált kisebbségvédelmi szerződéseket, például a Kisebbségi Keretegyezményt, a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját nem alkalmazzák, nem tartják tiszteletben? Jogállam-e az, ahol újraállamosítják az egyházi ingatlanokat, és gúnyt űznek a tulajdonjogból?” – tette fel a szónoki kérdést az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: megkérdőjelezi a jogállamiságot az is, hogy az alkotmánybírósági döntéseknek nem szereznek érvényt. Kelemen Hunor szerint nem tartják be például az érintett intézmények azt az alkotmánybírósági döntést, miszerint a titkosszolgálati lehallgatásokat nem lehet bizonyítékként használni bűnvádi eljárásokban, továbbra is indulnak újabb eljárások, amelyeket kizárólag a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett lehallgatásokra alapoznak.

Úgy vélekedett, hogy a jogállamiság sérült, amikor a nemzetbiztonság ernyője alatt a legfelső védelmi tanács (CSAT) – állítása szerint – határozatot hozott a titkosszolgálatok és vádhatóságok közötti együttműködésről mindmáig titkos megállapodások és feltételek alapján.

Úgy vélekedett: jogos a feltételezés, hogy az igazságszolgáltatás egyes döntéseit kívülről befolyásolták, és az intézmények átláthatóságának hiánya miatt sérülnek az alapvető emberi jogok Romániában.

„A jogállam nem létezik, mert a hatalmi ágak szétválasztása ma és évek óta egy rossz vicc, egy groteszk fikció Romániában” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke kifejtette meggyőződését, miszerint Romániában nem a választott hatalom, hanem más – ellenőrzést nem tűrő – intézmények hozzák a legfontosabb politikai döntéseket, a kormány és a parlament is kirakatintézménnyé vált. Úgy vélekedett: most nem a Grindeanu-kormány sorsa a tét, hanem arról kell a polgároknak és választott képviselőiknek dönteni, hogy valódi jogállamot akarnak-e vagy egy „eredeti” demokráciát.