2024. április 16., kedd

A kulturális örökség európai évének nyilvánítják 2018-at

A kulturális örökség európai évének nyilvánítják 2018-at, a kezdeményezés célja az európai identitás megerősítése - közölte csütörtökön az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács, miután megállapodás született a testület és az Európai Parlament képviselői között.

Az Európai Bizottság tavaly tett javaslatot arra, hogy 2018-at a kulturális örökség európai évének nyilvánítsák. A tematikus év célja egyebek mellett az, hogy felhívják a figyelmet az európai kultúra sokféleségére és gazdagságára, előmozdítsák a kultúrák közötti párbeszédet és a társadalmi integrációt, illetve hangsúlyozzák a kulturális örökségnek a közös történelmi tudat és identitás kialakításában betöltött szerepét.

A kulturális örökségek - köztük a régészeti lelőhelyek, az építészet, a középkori várak, a népi hagyományok, a festészet, az irodalom, a zene, a mozi - az európai emlékezet középpontjában állnak - emelte ki a tanács sajtószolgálata.

Mint írták, az európai kulturális örökség helyi szinten elősegítheti a társadalmi kohéziót és integrációt, elsősorban az elhanyagolt területek helyreállításán, a helyhez kötődő munkahelyek létrehozásán, valamint a közösségi szellem erősítésén keresztül.

"Hosszú közös történelmünk során különösen gazdag kulturális örökség keletkezett Európában. Üdvözlöm a lehetőséget, hogy megünnepeljük mindazt, amelyen felépült közös európai identitásunk" - fogalmazott Owen Bonnici, az EU soros elnökségét betöltő Málta igazságügyi és kulturális minisztere.

A tematikus év lehetőséget nyújt arra, hogy az oktatásban is nagyobb figyelmet fordítsanak a kulturális örökségre, a polgárok pedig jobban megértsék annak társadalmi és gazdasági jelentőségét - mondta korábban Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztos.

A kulturális örökség európai évéről szóló megállapodást még hivatalosan is jóvá kell hagynia a tanácsnak és az Európai Parlamentnek. Mint a közleményben írták, erre mihamarabb sort kell keríteni, hogy elegendő idő legyen a szükséges előkészületekre.