2024. április 19., péntek

„Félmilliárd eurót vesznek el a kombisok”

Esélytelennek tűnik a közúti személyszállításról szóló törvény alkalmazásának elnapolása

Szerbia az utóbbi tíz évben nagyjából félmilliárd eurótól esett el a törvénytelen kombis személyszállítás miatt, közölte Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter, válaszolva a kombisok azon vádjaira, hogy a törvényhozó a közúti személyszállításról szóló törvénnyel ellehetetleníti megélhetésüket. Kombival menetrendszerűen nem csak az utóbbi egy évben nem lehet személyszállítást végezni, hanem húsz éve nem, magyarázta a miniszter, hozzátéve, hogy a kombisok kezdettől fogva törvénytelenül foglalkoztak személyszállítással. Emiatt nem csak az állami költségvetésbe került félmilliárd euróval kevesebb bevétel, hanem teljesen ellehetetlenítették a fuvarozói szférát, emelte ki Mihajlović.
Értékelése szerint semmi nem indokolja a február 12-én hatályba lépő jogszabály alkalmazásának elnapolását, vagy hatályon kívül helyezését. Nem beszélve arról, hogy a közúti személyszállításról szóló törvény elfogadását széleskörű közvita előzte meg, vagyis mindenki lehetőséget kapott észrevételeinek és érveinek felsorakoztatására, mutatott rá a tárcavezető. Elmondása szerint az országban nagyjából 40 ezer kombit és nyolc, legfeljebb tíz, kizárólag kombis fuvarozással foglalkozó vállalatot tartanak nyilván.
– A vállalatok java részét természetesen nem a kombis fuvarozás végzésére regisztrálták, hanem például idegenforgalommal foglalkozó vállalatként jegyezték be a cégnyilvántartóba. Olyan vállalatok is vannak, amelyek kombis fuvarozással kezdték, időközben viszont autóbuszokat és mikrobuszokat is beszereztek. Autóbusszal, mikrobusszal törvényesen szállíthatnak utasokat, kombival viszont nem. A kombis fuvarozás azt a célt szolgálta, hogy extraprofitra tegyenek szert ezek a vállalkozók. Az illegális kombis fuvarozás félmilliárd eurót vesz ki az államkasszából, a szállítmányozás egyéb területein elkövetett visszaélések pedig még ugyanennyit – taglalta Mihajlović.
Kedden Belgrádban megközeítőleg 150 kombitulajdonos vonult fel járművével, így tiltakozva az ellen, hogy a közúti személyszállításról szóló törvény értelmében február 12-től a korábbiakhoz képest sokkal szigorúbb büntetés fenyegeti azokat a kombisokat, akik utasszállítással foglalkoznak. Követelik, hogy a törvényhozó vizsgálja felül a 2015 augusztusában hozott döntését, vegye figyelembe az európai uniós gyakorlatot, és legyen nyitott a témában érintett felek érdekeit szolgáló kompromisszumra. Olyan kombis is volt, aki azt mondta, egyesületük végső esetben kész útzárlatokkal tiltakozni.