Az 1849. február eleji tragikus zentai események áldozatai előtti tisztelgés jegyében tartottak megemlékezést szerda délelőtt a zentai Felsővárosi köztemetőben, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyénél, az önkormányzat és a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre szervezésében.
Zenta község önkormányzata nevében Ceglédi Rudolf polgármester koszorúzott (Máriás Endre felvétele)
Juhász Lassú Kornélia, a Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szabó Lívia történelemtanár mondott alkalmi beszédet, amelyben kiemelte, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc felerősítette a vegyes etnikumú Délvidék lakossága körében a nemzeti ellentéteket, Bécs erőteljesen támogatta a kisebbségeket a magyarokkal szemben, a területi autonómia lehetőségével kecsegtetve, hogy meggyengítse a Habsburgokkal szembeni ellenállást, az „oszd meg és uralkodj!” elvből fakadó megosztottság azonban a városban tragédiához vezetett.
– A szerb hadoszlop február elsején érte el a várost: Davidovac ezredes 1500 katonáját 500 szerbiai önkéntes támogatta. Két lovas parlamentert menesztettek a városba, és megadásra szólították föl a lakosságot. Majoros István – aki a zentai helyőrség élén állt – ezt visszautasította, és a küldötteket meggondolatlanul megölette. Ekkor megindult a szerb támadás. Véres és elkeseredett harc után a gyengén felfegyverzett és demoralizált nemzetőrség megfutamodott. A városban pánik tört ki: zúgtak a harangok, épületek lángoltak, a lakosság pedig fejvesztve menekült Szabadka és Szeged felé. A városban rekedtekre borzalmas események vártak. A szerb vezetők 48 órás szabad rablást engedélyeztek a csapataiknak, amelyből a helybeliek is (talán kicsinyes torzsalkodásokat, szomszédok közti perpatvarokat megbosszulandó) kivették részüket. Harmadnap a szerb csapatok továbbvonultak, de a helyi szerb lakosság folytatta erőszakos cselekedeteit. A mészárlás során 2000–2800 embert öltek meg, legtöbbjüket különösen kegyetlen módon. Március 22-én a magyar honvédcsapatok visszafoglalták a várost. Vésztörvényszéket állítottak föl, és meghallgatták a túlélők tanúvallomásait. Ezek alapján 47 zentai szerb személyt találtak bűnösnek és ítéltek halálra. De ne csak az embertelenségről szóljunk, hanem az emberiesség megható példáiról is, amikor a szűkebb közösségi hovatartozás győzedelmeskedik a nemzetin. Így például az ártatlan lakosok mentésében, rejtegetésében elöl járt Sava Vujić földbirtokos, valamint Aleksandar Nikolić pravoszláv pap. A véres gyertyaszentelő áldozatainak maradványai az 1889-es vasútépítés során előkerültek, és közös sírba tétettek – hangsúlyozta Szabó Lívia, aki beszéde végén az emlékezés fontosságára hívta föl a figyelmet, az emlékezésére, és nem az ítélkezésére.
Az egybegyűltek: az önkormányzat, az MNT és a pártok képviselői megkoszorúzták az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyét.
