2024. április 19., péntek

Régi lendülettel az új célok felé

A Durindó és a Gyöngyösbokréta előkészületei, aszfaltozás, a Rekreációs Központ további fejlesztése és egy új vállalkozás jellemzi majd a bácskossuthfalvi helyi közösség régi-új felállású tanácsának következő féléves munkáját.

A választásokkal kapcsolatos előírásoknak eleget téve még a múlt év utolsó napjaiban megalakult a bácskossuthfalvi helyi közösség 18 személyes tanácsa. A tagok döntése értelmében a tanácselnök továbbra is Seffer Attila, a helyettese pedig Fazekas Róbert. A decemberben megtartott helyi közösségi választás a Vajdasági Magyar Szövetség abszolút győzelmét hozta. A falut irányító testület soraiba az eddigiek mellett bekerült Pivon Etelka, Nagy Simon, Fábrik Attila és Méhes Béla – tudtuk meg Seffer Attilától, akit a faluvezetés előttünk álló féléves terveiről is kérdeztünk.

-Az évszakra való tekintettel ilyenkor kicsit lelassulnak a kültéri munkák, és inkább az előkészületekre összpontosítunk. Folyamatban van például az üzemanyag beszerzésével, illetve a könyvelési feladatokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázat lebonyolítása. A közelmúltban az Állami Számvevőszék felhívta a figyelmünket, hogy a faluban tevékenykedő civil vagy sporttevékenységgel foglalkozó szervezetek költségeit is pályázat útján kell odaítélnünk.

Nagyszabású egyházi és intézményi összefogásnak köszönhetően indult be falunkban elsősorban az idős polgártársaink számára kialakított nappali melegedő. Ez egyfajta közösségi térként is szolgál, ahol az egyébként egyedül élő, beteg és kiszolgáltatott egyénekre jobban ráterelődik a figyelem ebben a rendkívül hideg télben.

A következő fél évben mire összpontosít a faluvezetés?

-Az idén Bácskossuthfalva ad otthont a XLI. Durindónak és az LIV. Gyöngyösbokrétának. Öt helyszínen tervezzük lebonyolítani a vajdasági magyarság legnépesebb népzenei találkozóját, persze a végleges forgatókönyv még szervezés alatt áll, az viszont biztos, hogy addig kibővítjük a színház épületét. Az Echó Ifjúsági Központ ad majd helyet a szólófellépőknek. Ott addig meg kell oldanunk az épület tűzbiztonsági hiányosságait, és a szabályoknak megfelelően át kell alakítanunk az ajtók nyílásszögét. Továbbá terveink szerint igyekszünk újrafesteni az épületet kívülről.

Seffer elmondta azt is, hogy tavaszig három utcában kicserélik a még 1963-ban lehelyezett vízvezetékcsöveket, és amint az időjárás engedi, a nyugati határrészben, a Zombori határút 800 méter hosszan le lesz aszfaltozva. A Rekreációs Központban a hideg beálltáig elkészült a wellnessmedence betonvázszerkezete, illetve az elektromos hálózat is kiépítésre került. Minimális csempézési munkálatok maradtak tavaszra.

-Hamarosan közbeszerzési pályázatot írunk majd ki a medence vizét melegítő szoláris kollektorok kiépítésére. Elképzeléseink szerint a kivitelezésre június 1-jéig pont kell hogy kerüljön. Ekkorra szeretnénk egy, elsősorban a sporttevékenységet szolgáló, jól felszerelt belső konyhát is kialakítani. Az Iskola és az Ady Endre utcát szeretnénk még áthúzni aszfalttal, de a falu betonjárdáit és az utak kátyúit is igyekszünk kijavítani. A közvilágítás korszerűsítését a főút mentén tervezzük kezdeni, a régi, nagyfogyasztó 250 W-os égőket energiatakarékos izzókra cserélnénk.

A tanácselnök egy új vállalkozásról is beszámolt.

– Ami különösen örömünkre szolgál, hogy egy szabadkai székhelyű családi vállalkozás elsősorban hölgyek számára 50-60 új munkahelyet nyit a falunkban. Terveink szerint még ebben a hónapban megkezdődhet a termelés. A munkahelyekkel kapcsolatos pályázati kiírás már megtörtént, jelenleg a vállalat működéséhez szükséges feltételek kialakítása zajlik. A cég a francia piac bevásárlóközpontjaiba szánt, tárolóanyagnak használt kosárkákat gyárt. Sajnos mi a helyi közösségben közvetlen módon nem tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy bővítsük a munkalehetőségeket a faluban, viszont a vállalkozásokat úgy tudjuk idecsalogatni, hogy biztosítjuk számukra a működési feltételeket.