2024. március 28., csütörtök

Kamaratermet kap Zenta

Egyebek mellett átalakítják a kiállítótermet és a kis zsinagóga épületét

A zentai önkormányzat az elkövetkező időszakban is több kulturális fejlesztést irányzott elő. A tervek közt szerepel többek között a művelődési ház kiállítótermének és a kis zsinagóga épületének átalakítása is – hangzott el a községi vezetés, illetve Zenta kulturális intézményei vezetőinek tegnapi sajtótájékoztatóján.

A kiállítótermet magyarországi támogatásból egy több funkciót is betöltő, mintegy kilencven ülőhelyes, legkorszerűbb felszereléssel ellátott kamarateremmé alakítanák át, ahol kisebb színházi előadások mellett bábszínháznak, gyermekelőadásoknak, könyvbemutatóknak, tudományos előadásoknak és filmvetítéseknek is teret tudna biztosítani – emelte ki Ceglédi Rudolf, a község polgármestere. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója szerint a kamaraterem kialakításával egy több éves probléma oldódna meg, ugyanis a városban egyetlen színházterem található, amelyet lényegében az összes kulturális és oktatási intézmény használ, tehát nemcsak a rendezvényeik alkalmával foglalt, hanem az ezekre történő előkészületek során is, ezért a programjaikat illetőleg alkalmazkodniuk kell egymáshoz. A két színpadnak köszönhetően viszont könnyebb lesz időpontot találni ezekre a programokra. A projektumra kiírták a közbeszerzést, a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően március közepén elkezdődnek az átépítési munkálatok, amelyek a tervek szerint június végéig tartanak majd, s őszre egy rendezvénysorozattal meg is nyitják a kamaratermet – nyilatkozta a kamaraszínház igazgatója.

Folyamatban van a kis zsinagóga (a „Partizán épülete”) felújítása és a városházatorony adaptációjának a folytatása is. A képviselő-testület döntésével sportobjektumból művelődési létesítményé nyilvánított zsinagógában egy kiállítási termet és a zentai zsidóságra emlékezve egy emlékszobát is ki szeretnének alakítani. Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ igazgatója elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács művelődési stratégiájával összhangban a vajdasági magyar kortárs képtár egyik lehetséges kiállítóhelye lesz a zsinagóga épülete, valamint időszakos kiállításoknak is helyet ad majd.

Az igazgató szerint a Zentai Városi Múzeum állandó tárlatának az átalakításáról is tárgyalásokat folytatnak. Az elképzelések szerint a Zentai Történelmi Levéltárnak a városháza tornyából az egykori kaszárnyába történő fokozatos kiköltözésével a felszabadult termekben a zentai csata régészeti leleteit állítanák ki. Napilapunk munkatársának kérdésére Hugyik elmondta, hogy pályázati erőforrások függvényében az elkövetkezőkben igyekeznek állandó helyet biztosítani Székely Tibor, vajdasági világutazó gyűjteményének is.

Perpauer Attila, a községi tanács kultúrával és oktatással foglalkozó tanácstagja a jelenlévőknek elmondta, hogy a művelődési történésekbe a község falvait is jobban be szeretnék vonni.