2024. március 29., péntek
JANUÁRBAN

7,3 százalékkal több áram fogyott

Az extrém hideg ellenére nem volt fennakadás az áramszolgáltatás terén. Az év első napjaitól az eddigi telekhez viszonyítva jóval alacsonyabb hőmérsékletet mértek az ország egész területén. A pravoszláv karácsony idején országos szinten százhúsz millió kilowatt óra áram fogyott naponta. Ezt követően az áramfogyasztás folyamatosan nőtt, ennek oka, hogy a polgárok nagy része árammal fűtött.

A kolubarai és kostolaci bányákban nem volt gond a szénkitermeléssel, a hőerőművek és a vízerőművek áramtermelésében sem volt fennakadás. A terepi csoportok is készenléti állapotban voltak, a lehető legrövidebb időn belül értek terepre, hogy mielőbb elhárítsák a meghibásodásokat. A Szerbiai Villanygazdaság szabadkai áramelosztó részlegétől afelől érdeklődtünk, hogy városunkban mennyi áram fogyott. Kérdéseinkre írásban kaptunk választ.

Szabadkán is, csakúgy mint az ország más részeiben, nőtt az áramfogyasztás. A Szerbiai Villanygazdaság sajtóosztálya szerkesztőségünkbe eljuttatott válaszában az áll, hogy a múlt év decemberében 137,24 millió kilowatt óra áramot használtak el a szabadkaiak, ez 5,3 százalékkal több, mint a 2015 decemberében elfogyasztott árammennyiség. Januárban az eddig elfogyasztott árammennyiség 11,8 millió kilowatt óra, ami 7,3 százalékkal több, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Az illetékesektől a villanyszámlákra, azaz az elszámolásokat illető, Szabadkára vonatkozó reklamációkról is érdeklődtünk, megtudtuk, hogy százhatvannégy esetben tettek panaszt a fogyasztók.