Lehet, hogy a címbe foglalt kérdés sokak számára érthetetlen. Elmondjuk, miért vetettük fel. Aki vadásznak vallja magát, de még inkább az, aki vadászattal kapcsolatos dolgokról ír, annak illik helyesen használnia a fogalmakat. Bármennyire is furcsán hangzik, az őznek, de még a szarvasnak sem szarva van. Azt, amit a szarvas a fején visel, szarvnak nevezni szarvashiba.
A szarvasoknak agancsuk van, amelyet január közepétől február közepéig hullajtanak el. Ez természetes folyamat, amely minden évben megismétlődik, aztán márciustól augusztus derekáig az állatok új agancsot növesztenek. A növekvő agancs porcos, puha és bőr fedi, ezt barkás agancsnak nevezzük. Mind az agancs elhullajtása, mind az új növesztése rengeteg energiát emészt fel, ezért az állatoknak ebben az időszakban több tápra és nyugalomra van szükségük.
Az elhullajtott szarvasagancs komoly értéket képvisel, hiszen a késesek, a gombkészítők és még számos más kisiparos számára értékes nyersanyag. A kínai hagyományos gyógyászatban is fontos alapanyagnak számít. Vannak emberek, akik számára az agancs elhullajtásának ideje szüretnek számít. A Duna és a Tisza ártéri erdeiben emberek csoportjai járják ilyenkor az erdőt agancsok után kutatva. Ez még nem volna gond, ha nem az etetők körül keresgélnének, hiszen a vad is leginkább ott tartózkodik. Az agancskeresők tehát zavarják az állatot, amelyeknek ilyen kemény hidegben nyugalomra és minél kevesebb mozgásra van szüksége. Akadnak olyan emberek is, akik ismerve az erdőt, a vad váltóin drótokat feszítenek ki a fák közé az agancs magasságában, és kutyákkal meghajtják a pihenő rudlikat. Aztán nyomon követve az állatokat, összeszedik a drótok által lesodrott agancsokat. Tehát alaposan rásegítenek, és felgyorsítják a természetes folyamatot. Közben nem érdekli őket, hogy ezáltal komoly sérüléseket, nehezen gyógyuló sebeket is okozhatnak a vadnak, és ez a sérülés hatással lehet az új agancs felrakására is.
A kínai hagyományos gyógyászat felhasznál tücsköt-bogarat, kígyóvért, denevérszárnyat, medveepét, kutyák péniszcsontját, az orrszarvú tülkét, szarvasagancsot, de még a tigris szárított és megőrölt hímtagját is. Az azonban az ő dolguk, meg azoké, akik az ilyen boszorkányfőzeteket fogyasztják.
Itt külön el kell mondani, hogy a kínai piacra Oroszország szállítja a legtöbb szarvasagancsot, a szárított barkás agancs szinte vagonszámra érkezik. Kínába ugyanis a barkás agancs az igazi, a kínaiak szerint a hullajtott agancs csupán halvány szükségmegoldás. Mindezzel kapcsolatban tudni kell, hogy bár nagyon nagy az a Szibéria, de ott sincs annyi szarvas, hogy ekkora mennyiségben tudjanak barkás agancsot produkálni. Erre a célra a leleményes oroszok úgynevezett maralnikokat hoztak létre, ahol nem éppen megfelelő körülmények között, szűk helyen több száz – olykor csaknem ezer – szarvasbikát zsúfolnak össze. Amikor az agancs eléri a megfelelő nagyságot, egyszerűen lefűrészelik. A kínai sokkal többet fizet a szárított barkás agancsért, mint a hullajtottért. Hogy mennyire véres művelet az agancsfosztás, azt nem részletezzük, de már a cári időkben is művelték. Egy ilyen maralnik vagyont ér, hiszen az agancs kilója elérheti akár a száz dollárt is.
Ez a történet azért fontos, mert az agancsgyűjtés nálunk is kezd divatba jönni. De mivel a vad az állam tulajdona, a vad részeinek (és az agancs is az) árusításából eredő haszon is az államot, vagy az általa felhatalmazott intézményt illeti. Csupán példálózunk, de tegyük fel, hogy találunk egy elhullajtott agancsot és hazavisszük, ez lopásnak minősül. Bármennyire is jelentéktelennek tűnik az ilyen eset, valójában nem az. Egy frissen hullajtott agancs, ha a nagyobbak közül való, lehet akár négy-öt kiló is. Ha tudjuk, hogy az agancs kilójának ára a legális piacon húsz euró körül alakul, nem nehéz kiszámítani miért is szentelnek akkora figyelmet az agancsgyűjtésnek.
A vadászok számára viszont az állatok állandó zaklatása, az erdőben össze-vissza mászkáló, oda nem tartozó emberek hada a gond. A vadászok számára azonban a hullajtott agancs még egy okból fontos. Ha sikerül egy-egy bika agancsait összegyűjteni, nyomonkövethetjük annak fejlődését, növekedését és könnyebben eldönthetjük, mikor érik meg a kilövésre.
