Szűkszavú puskák vasárnapja

Emlékeken lépdelve Feketetó fagyos határában

Buzás Mihály

2017. február 1., 14:03 >> 2017. február 1., 15:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csendes, de borotvaéles dermesztő szél járta Feketetó környékét, és minden bizonnyal Észak-Bánát egyéb helyein is így volt. Nemcsak a növényzetre, hanem a sóhajra, de még talán a gondolatra is vastagon tapadt a zúzmara. Aki ilyen időben kimegy a határba... Mármint aki ilyen időben puska nélkül megy ki a határba... Ne találgassunk, puska nélkül ilyen időben senki se járja a határt. A feketetói vadászok már hozzászokhattak az időjárás helyi rigolyáihoz, meg a néhány vidéki vendéget sem piskótából gyúrta az anyatermészet, ezért nekivágtak az idény utolsó apróvad-vadászatának. Eligazításkor kimondták, majd megismételték: csak fácán!

Bágyi Sándor újvidéki vendégvadász

Bágyi Sándor újvidéki vendégvadász

Indulás előtt az eluralkodott tévhittel és a hisztérikus állatvédők által hangoztatottal ellentétben a vadászok szimbolikus mennyiségű célzóvizet fogyasztottak, kevésbé edzett ember ennyivel az udvarra se lép ki ilyen időben. Majd nekivágtak a határnak. A sík vidéken a végtelenbe hatolt a tekintet, és ha a legvégét nem nyelték volna el a ködös párák, úgy tűnt volna, hogy ezen a helyen megszűnik a bolygó görbülete. A vadászok pedig kimért, ám olyan elszánt lépésekben haladtak, mintha a végtelenségig meg sem akarnának állni. Aztán amikor messze maguk mögött hagyták a faluvégi házat, három csoportra szakadtak, és végtelen egyetértésben megbeszélték, melyik csoport melyik határrészt járja be.

Ugri István és Német Sándor lassan lépdelve a távolba mutatott. Arra, amerre a nótabeli hajót viszi a víz lefelé, Törökkanizsa felé. Az őket kísérő vendégeknek mondták: Valahol ott messze elöl egykor viruló tanyavilág állt; Ugri fiatalon került oda, és sokáig maradt, Német ott is született; ők ketten sógorok, és mindketten életük hetedik évtizedének első évében járnak; ma már csak egyetlen tanya maradt ott három lakóval; abból a tanyavilágból annak idején húsz-egynéhányan jártak be a feketetói iskolába, ahova ma 7-8 gyerek jár, az óvodában pedig hatan vannak; abban a tanyavilágban – maguk között Plantistának nevezik – annak idején többen, kétszer annyian éltek, mint a ma 300 lelket számláló Feketetón. Az elhangzottakból – adott esetben témaidegenként felesleges kihagyva – bőven futná egy szociográfiai dolgozatra. Ám akinek gondolatai a múltban járnak, a jelenben fácánt hibáz el.

Történt, hogy a csoport nagy kiterjedésű, kefesűrű kökényeshez ért. A kutyák bevetették magukat a bokrok alá, és eltűntek szem elől, mozgásukra csak az ágakról lehulló zúzmara utalt. Aztán minden előzetes beharangozás nélkül fácánkakas rebbent fel. Nagyon gyorsan és szokatlanul magasra, pontosan annak a nagy égi fehérségnek az irányába, ahol a vérszegény napkorongot inkább sejteni, mintsem látni lehetett. A két duplát a kakri inkább üdvözlésnek, mintsem halálos fenyegetésnek vette, majd jó távol, messze a sörétlövés határán túl, elegánsan aláereszkedett, és eltűnt egy bokorcsoportban. Közben egy másik madár lazán kisétált a dűlőútra – egykor széles országút volt, de lassanként beszántották – majd visszaváltott a sűrűbe, ahonnan a vizsla meg a drótszőrű beavatkozása ellenére sem futva, sem röpülve nem volt hajlandó előbátorkodni. Aztán egy másik kökényesnél hasonló forgatókönyv szerint menekült egy újabb toronyfácán. A tudosítóban felmerült annak gyanúja, hogy a horgászáshoz hasonlóan a vadászoknál is van Catch and Release, csakhogy náluk zajosabban történik, és úgy engedik el a zsákmányt, hogy meg se fogják.

A kökényes után búzaföldek következtek, a távolban pedig – jobbról, balról és elölről is – öt-tíz állatból álló őzrudlik jelentek meg. Valahol a ködbe vesző táj küszöbén, messze a golyólövésen túl. Nem tudták, de nem is hitték, hogy nem ellenük megy a játék. Aztán egy hatalmas, letört, de felszántatlan kukoricatábla következett, lépten-nyomon elszórt kukoricacsövekkel meg -szemekkel, és annak konkrét jelével, hogy az őzek ide járnak jóllakni. De nemcsak az őzek falatoznak itt, a vadászokhoz olyan közel baktatott el egy nyúl, hogy képéről le lehetett olvasni, mi a véleménye azokról, akik puskával járnak.

Bogáncsosok, nádasok, gyékénnyel benőtt és fenékig befagyott csatornák jöttek, ezek mögött kőkeményre és olyannyira rögösre fagyott zsombékosok következtek, hogy a látványtól is tengeribetegséget lehetett kapni. Kemény megpróbáltatás volt mindez a vadászok számára, háromórányi kemény terepjárás barátságtalan időjárás mellett. Különösen azért, mert a kutyák egyetlen fácánt sem emeltek fel; a nyulakra nem volt szabad, meg nem is akart lőni senki; az őzek pedig bizonyítottan értettek a távolságtartáshoz. Két csoportnál volt így, a harmadiknál azonban szólt a puska. A vadászok elmondása szerint egy parlagföld egymás után vetette ki magából a madarakat, és a lövések csak minden sokadikat szólítottak le. Tehát maradt belőlük. Van egy sanda gyanúnk, hogy a feketetói vadászok ennek örülnek legjobban. Ugri István ugyanis többször elmondta, hogy a vadat óvni és etetni kell, hogy legyen mire vadászni, amikor eljön az ideje.

A feketetói Őzbak Vadászegyesületnek immár csak 22 tagja van, ebből 20 az aktív. A határ azonban nagy, a vidékieknek végtelennek tűnik, akárcsak a helybeliek vendégszeretete. Erre a bajnok vaddisznópörkölt meg a harmonikás ráadás volt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap