2024. április 20., szombat
MA INDUL A NYEREMÉNYJÁTÉK

Küldhetik a számlákat, postaköltséget sem kell fizetni

Mától lehet küldeni Belgrádba, a postán ingyen kapható borítékokban az adómemóriás pénztárgépekből származó, legkevesebb 100 dinár értékű vásárlást bizonyító számlákat a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű nyereményjátékra.

Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter közölte: a kormány kedden úgy döntött, hogy teljesen ingyenes lesz a 10-10 számlát tartalmazó borítékok beküldése, nem a polgár állja a 23 dináros postaköltséget, hanem az állam.

A miniszter azt is elmondta, hogy növekedett a nyereményalap, de hogy pontosan mekkora lesz a keret, arról a kormány hoz döntést.

– Nem az adóbevételek növekedése a legfontosabb cél, hanem az erkölcs magasabb szintre emelése, vagyis hogy a polgárok belássák és tudatosítsák: azzal, hogy elveszik a számlát, saját maguknak és családjuknak is jó szolgálatot tesznek – mondta Brnabić.

Mint korábban közöltük, a számlákat február 1-je és április 1-je között kell elküldeni. A szerencsejáték résztvevőire értékes nyeremények várnak, például belgrádi lakások és gépkocsik, valamint utazások. Négy sorsolás lesz, az elsőt március 12-én tartják.